Készül a német B-terv a görög államcsőd esetére?


-A A+

A német pénzügyminiszter célzást tett rá, hogy Berlin az esetleges görög államcsődre készülődik, amit egy történelmi párhuzammal érzékeltetett.

Az eurócsoport Görögországgal foglalkozó, feszült hangulatú rigai ülése után Wolfgang Schäuble minisztertől tudósítók azt kérdezték, hogy dolgoznak-e egy B-terven arra az esetre, ha sikertelenek maradnak a pénzhiányban szenvedő Athén konszolidálásáról folyó tárgyalások. "Felelős politikust nem kellene kérdezni alternatívákról" - mondta Schäuble, és hozzátette: ha megerősítené, hogy a miniszterek B-terven dolgoznak - azon, hogy mit csináljanak, ha Görögország kifogy a pénzből -, akkor pánikot keltene.

Hogy ezt megmagyarázza, párhuzamot vont azzal a titkolózással, amire szükség volt a német egyesítés kezdeti szakaszában. Ha egy miniszter idő előtt elmondta volna, hogy van tervünk az egyesítésre, akkor az egész világ valószínűleg azt mondta volna, hogy a németek teljesen megőrültek, de a történelem néha meglepő módon alakul - idézi az MTI.

A pénteki tanácskozáson kemény kritika érte Görögországot, mert nem tudott előállni az átfogó gazdasági reformokat tartalmazó részletes javaslatcsomaggal, noha ez a feltétele annak, hogy a külföldi hitelezők átutalják az utolsó 7,2 milliárd eurót az Athén számára jóváhagyott mentőcsomagból. Pénteken a szlovén pénzügyminiszter felvetette, hogy mivel a három hónapja folyó tárgyalások sehová sem vezettek, az eurócsoportnak esetleg el kell kezdeniük megvitatni a B-tervet, vagyis, hogy mi történik, ha Görögország államcsődbe megy.

Schäubléval és szlovén kollégájával szemben Michel Sapin francia pénzügyminiszter leszögezte: nincs B-, C-, D- vagy E-terv, csak egy terv van, az, hogy Görögország az euróövezetben, Európában marad

 

 








EZT OLVASTA MÁR?

X