Újabb fúzió: hatalmasra duzzad Nagyvárad


-A A+

Fugyivásárhely lenne a második település Váradszentmárton után, amellyel egyesülne Nagyvárad. Ezt hétfőn jelentette be a közös sajtótájékoztatóján a város, illetve a község polgármestere. Ilie Bolojan és Ioan Pop az erről szóló együttműködési megállapodást is aláírta.

A nagyváradi polgármester szerint a két település egyesülésével Nagyvárad lakossága 250 ezerre duzzadna, és sikeresebben pályázhatna különféle uniós támogatásokra, valamint vonzóbbá válna a befektetők számára is.

Ioan Pop szerint idéntől a kisebb községek nehezen pályázhatnak, ezért a fugyivásárhelyiek javára válna a fúzió. Felidézte, hogy már tavaly elkezdte a tárgyalásokat erről Ilie Bolojannal, és mára már a helyi önkormányzati képviselők is támogatják az elképzelést.

A maszol.ro kérdésére, hogy milyen stratégiai projekteket remélnek megvalósítani az egyesüléssel, a polgármester elmondta, ipari parkot létesítenének a településen, másrészt elkerülő út megépítésében reménykednek. A Várad–Kolozsvár főút ugyanis rendkívül forgalmas, adataik szerint tíz per alatt 150 gépjármű halad át a főúton, valamint a tömegközlekedés is kedvezőbb lenne az ott élőknek.

Húsz százalék magyar

Ioan Pop elmondta, a tíz nemzeti liberális párti tanácsos már egyeztet a lakossággal is, a vélemények vegyesek ugyan, de bíznak a fúzió sikerében. A község öt faluból áll, községközpont Fugyivásárhelyhez tartozik Alkér, Felkér, Fugyi és Váradalpár. A település területe 6.200 hektár, és 6513 lakosa van, a magyarság aránya 19 százalék.

Ilie Bolojan újságírói kérdésre elmondta, a Váradszentmártonnal való egyesülésről szóló május 10-i népszavazás eredménye nem befolyásolja az újabb fúziós tervet. Hozzátette: Nagyváradon három stratégiai hibát követtek el elődei, a gyárak felszámolását, a külföldi befektetők becsalogatásának és a nemzetközi reptér kialakításának elmulasztását. Az elöljáró Kolozsvár példáját hozta fel, melynek már egymillió fölötti a légiutas-forgalma évente, és adatai szerint minden ötödik utas legalább egy éjszakát Kolozsváron tölt, ezzel is bevételt generálva a városnak.

Népszavazás jövő nyáron?

Az egyesülés menetrendjéről Ioan Pop elmondta: a tervek szerint szeptember elsejéig tisztázták a fúzió részleteit, a falvak majdani státusát és a megvalósítandó projekteket, december elsejéig javasolják a referendum megszervezéséhez szükséges lépéseket, március elsejéig pedig elöntik a népszavazás időpontját.

A tervek szerint a 2016-os helyhatósági választásokkal egyszerre szerveznék meg a népszavazást az egyesülésről, mivel – mint az Ilie Bolojan elmondta – akkor könnyebb mozgósítani a lakosságot, s nagyobb részvételre számítanak.








EZT OLVASTA MÁR?

X