Márciusban 6,5 százalék volt a munkanélküliségi ráta


-A A+

Márciusban 6,5 százalék volt munkanélküliségi ráta - közölte csütörtökön az országos statisztikai intézet.

Ez az érték 0,1 százalékkal kisebb az előző havinál, és 0,5 százalékkal a tavaly márciusinál. A statisztikai intézet adatai szerint 597 ezer állástalan volt márciusban, szemben az egy évvel korábbi 644 ezerrel. A férfiak körében 6,7 százalék volt a munkanélküliségi ráta, míg a nők között 6,2 százalék.

A statisztikai hivatal a múlt héten közölte a tavalyi évre vonatkozó foglalkoztatottsági adatokat. Az intézet szerint mintegy 380 ezer főre tehető azon „rejtőzködő” munkanélküliek száma, akik munkaképesek, de nem keresnek állást, így nem szerepelnek a munkanélküliségi statisztikában.

Romániában egyebek mellett a külföldön munkát vállaló román állampolgárok magas száma miatt is alacsony a munkanélküliségi ráta.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X