Húszezer dolgozójának felmondott és csődöt jelentett a Malaysia Airlines


-A A+

Két gépének lezuhanása után technikai csődöt jelentett a Malaysia Airlines, 20 ezer dolgozónak mondtak fel. Sorsuk egyelőre nem tisztázott, nem lehet tudni, ebből hány embert foglalkoztatnak tovább. A maláj légitársaság új néven folytathatja tovább.

Az MH17 és az MH370 járatok tragédiája nagy érvágás volt a Malaysia Airlines légitársaságnak, mely most 20 ezer dolgozójának mondott fel - írja a Focus.de.

Christoph Müller, a maláj légitársaság új, német vezére szerint a cég "technikai csődöt" jelentett. Ugyan 20 ezer ember kapta meg a felmondólevelet, de a vezér szerint gyakorlatilag "csupán" hatezer embert rúgtak ki a megszorítások miatt, a többi dolgozót újrafoglalkoztatnák az újraszabott légitársaságnál a tervek szerint. Az új német vezér ki akarja vezetni a légitársaságot a szorult helyzetből. A Terminátor becenevű üzletember korábban az ír Aer Lingusnál dolgozott, ahol szintén rengeteg embertől vált meg.

A Malaysia Airlines új nevet is kaphat, egyelőre nem tudni, mit.

Mint ismert, tavaly márciusban az MH370-es járat Kuala Lumpurból Pekingbe tartott, amikor eltűnt a radarról, a gép sorsáról azóta se tudni pontosat, hónapokig keresték a maradványokat a tengerben.

Az MH17-es járat Kelet-Ukrajna felett zuhant le tavaly júliusban, valószínűleg rakétatalálat érte az orosz szakadárok részéről. A két tragédiában összesen 537-en haltak meg.








EZT OLVASTA MÁR?

X