Hivatalos: július 29-én jön a Windows 10


-A A+

A Microsoft hétfői bejelentése szerint 2015. július 29-én válik elérhetővé a Windows 10 ingyenesen letölthető frissítésként a Windows 7 és Windows 8.1 operációs rendszert használók számára a világ 190 országban.

Fontos, hogy a korábbi hírekkel ellentétben a Microsoft közleménye egyértelműen úgy fogalmaz, hogy csak a jogtiszta Windows verziók frissítése lesz ingyenes.Persze a Windows 10-nek lesz "saját" ára is, amennyiben valaki nem frissítésként, hanem újonnan szeretné beszerezni.

A Windows Phone 8.1-et futtató eszközököre a közeljövőben frissítésként érkező Windows 10 Mobile a kisebb méretű, érintőkijelzős mobil készülékek operációs rendszere, vagyis ez a szoftver okostelefonokon és kisebb tableteken teljesít majd szolgálatot.

A bejelentés után nem sokkal már meg is jelentek a frissítésre (technikailag) jogosult gépeken azok a speciális gombok, amellyel elindíthatjuk az előzetes igénylést. A Windows tálca jobb oldalán, az óra és a dátum mellett bukkan fel egy apró Windows logo, amire kattintva felugró ablakban jelezhetjük igényünket az új rendszerre. 








EZT OLVASTA MÁR?

X