Adakozásra köteleznék francia mintára a szupermarketeket


-A A+

Francia mintára rövidesen Romániában is büntetésre számíthatnak a szupermarketek, ha élelmiszert dobnak ki.

Egy minap közvitára bocsátott törvénytervezet szerint a 400 négyzetméternél nagyobb alapterületű boltok kötelesek humanitárius szervezeteknek vagy állatmenhelyeknek adni a romlandó árut már a szavatossági határidő lejárta előtt. A jogszabály megszegése 15 ezer lejes bírságot vonhat maga után.

A javaslatra a Franciaországban május végén elfogadott jogszabály ösztönözte a kormánypárti szenátort, Marian Vasilievet. Ez 75 ezer eurós bírsággal vagy akár két évig terjedő börtönnel sújtja az élelmiszer kidobását. De míg Franciaországban egy főre vetítve évi 20-30 kilogramm, addig Romániában ennek a négy-ötszöröse végzi kukában.

Az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) szerint világszerte a megtermelt élelmiszer körülbelül harmada kerül a szemétbe, miközben 795 millió olyan ember él a Földön, aki nem jut megfelelő mennyiségű és minőségű táplálékhoz.

A munkáltatók nem lelkesednek

A kötelező adakozás hatékonyságában azonban sokan kételkednek. Sorin Minea, a Romalimenta élelmiszer-ipari munkáltatók szövetségének elnöke egy lapinterjúban hangsúlyozta: a legtöbb élelmiszer nem a boltok polcairól vagy a kereskedők raktáraiból kerül a szemétbe, hanem a vásárlók hűtőszekrényéből.

Ugyanakkor elismerte, hogy a szupermarketek kétségtelenül hozzájárulnak a pazarláshoz, a „hármat fizet, négyet kap” típusú akciókkal. És valóban: a FAO adatai szerint Romániában a forgalmazók csupán a kidobott élelmiszerek mintegy 5 százalékáért felelősek, míg a termelőknél 35, a vásárlóknál több mint 40 százalékos a veszteség.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X