Elutasították az RMDSZ rezsicsökkentési javaslatát


-A A+

Egy sor RMDSZ-es javaslat is bekerült a parlamentben szerdán elfogadott új adótörvénykönyvbe, a rezsicsökkentésre vonatkozó elképzelést azonban elutasították – közölte a képviselőház pénzügyi bizottságának tagja, Erdei-Dolóczki István.

Így sikerült elfogadtatniuk azt az indítványt, hogy a nyugdíjasok is rendelkezhessenek a saját jövedelemadójuk két százalékával, továbbá azt is, hogy a turisztikai épületek működtetői „holtszezonban” 50 százalékkal kevesebb adót fizessenek.

A parlament megszavazta azt az RMDSZ-javaslatot is, hogy a nagycsaládosoknak kisebb legyen az adóterhük. Emellett bizonyos összegeket leírhatnak jövedelemadójukból azok a személyek, akiknek a jövedelme nem haladja meg a 300 lejt – ez az összeg nem tartalmazza az utódnyugdíjakból, az ösztöndíjakból és az iskolai, illetve sporttevékenységekből származó bevételeket.

Az RMDSZ által javasolt újítás az is, hogy immár mindkét szülő élhet ezzel az adókedvezménnyel.  Továbbá adókedvezményben részesülnek ezentúl azok is, akiket 1950-1961 között katonai szolgálat ürügyén munkatáborokba vittek – sorolta Erdei-Dolóczki István parlamenti képviselő.

Az adótörvénykönyv plénumi vitáján elhangzott beszédében a RMDSZ szakpolitikusa hangsúlyozta: sajnos vannak olyan javaslataik is, amelyeket elutasítottak, és amelyekről a többség úgy döntött, hogy kevésbé fontosak. Ilyen például a közüzemi szolgáltatások áfájának kilenc százalékra történő csökkentése, a gépjárművekre kirótt zöldbélyeg-illeték a helyi adók közé történő részbeni áthelyezése és a műemlékek felújítására vonatkozó javaslat.

Az adótörvénykönyvet és az adóeljárási törvénykönyvet ennek ellenére az RMDSZ is megszavazta.

 








EZT OLVASTA MÁR?

X