Szombaton az eurócsoport tárgyal Görögország sorsáról


-A A+

Döntő fontosságú lesz az eurózóna pénzügyminisztereinek szombati tanácskozása, ahol minden erőfeszítést meg kell tenni, hogy sikerüljön megállapodni Görögországgal az Athén által a mentőcsomag utolsó, 7,2 milliárd eurós részletének lehívásához szükséges reformintézkedések meghozataláról - közölte az Európai Unió állam-, illetve kormányfőinek csúcstalálkozóján péntek hajnalban a német kancellár.

Angela Merkel ismételten megerősítette, hogy az egyeztetések jelenlegi szakaszában nincs szó adósság-elengedésről. A második program van folyamatban, először ezt kell lezárni, és most látnunk kell, hogy Görögország miként tud ennek a lehető legjobban megfelelni.

A programban meghatározott mennyiségű forrás áll rendelkezésre. Készül egy javaslat a hitelezést bonyolító intézmények részéről, de arról nincs szó, hogy további forrásokat keresnénk Görögország számára - fejtette ki a német kormányfő, aki arról is beszélt, hogy az állam-, illetve kormányfők nem avatkozhatnak be a technikai egyeztetésekbe, amelyekre a pénzügyminiszterek is támaszkodnak.

„Ez (a technikai munka) nem az állam-, illetve kormányfők feladata" - szögezte le Merkel. Alekszisz Ciprasz görög kormányfő gyakorlatilag megállás nélkül a legfelső politikai szintre akarja vinni országa kérdését, de ezen a téren hónapok óta falakba ütközik.

Francois Hollande francia elnök életbevágónak nevezte a szombati pénzügyminiszteri tanácskozást. Matteo Renzi olasz miniszterelnök közölte: támogatja a görög kormány erőfeszítéseit a megoldás megtalálására. „Remélem, hogy szombat lesz az utolsó 'görög' nap, és megszületik a megállapodás" - fogalmazott az olasz miniszterelnök.








EZT OLVASTA MÁR?

X