A Török Áramlattól Ausztriáig vagy Olaszországig is eljuthat az orosz gáz


-A A+

A Török Áramlat vezetéktől  Ausztriáig vagy Olaszországig is eljuthat az orosz gáz – jelentette ki Alekszej Miller, a Gazprom vezérigazgatója pénteki sajtótájékoztatóján.

Az orosz állami energetikai cég vezetője a Gazprom éves közgyűlését követően közölte: több elképzelés is létezik arról, milyen vezetékek és milyen útvonalon csatlakozhatnának a Fekete-tenger alatt induló és Törökország felé tartó Török Áramlathoz Európa területén.

Alekszej Miller azt is elmondta, hogy még nincs eldöntve a Török Áramlat végleges útvonala és a végállomás helyszíne, vagyis az átadó állomás helye is nyitott kérdés. Hangsúlyozta, hogy az európai országokon múlik, milyen vezetékek csatlakoznak majd a Török Áramlathoz, amely Törökország után Görögországban folytatja majd útját, de más elnevezéssel. „A Gazpromnak nincs aktív állásfoglalása arra vonatkozóan, milyen csatlakozó vezeték lenne a jobb” – közölte.

A Gazprom vezérigazgatója azt mondta, hogy több elképzelés létezik a Török Áramlathoz csatlakozó európai vezetékekkel kapcsolatban. Közöttük a Szlovákia által szorgalmazott Eastringnek nevezett projektet említette, majd hozzátette: „olyan is van, amely Magyarországon keresztül az osztrák Baumgartenig szállítaná az orosz gázt”.

Miller szerint a legjobb az lenne, ha a Fekete-tengertől Bamugartenig vinnék az energiahordozót Európába. Hozzátette: azt is figyelembe vennék, hogy Szerbiában, Magyarországon és Ausztriában „elég magas szintűek az előkészületek” – utalt a tavaly leállított Déli Áramlat projekt tervezési munkálataira. 

űVlagyimir Putyin orosz államfő tavaly december elején a törökországi Ankarában jelentette be, hogy Oroszország eláll a Déli Áramlat gázvezeték megépítésétől és Törökország felé viszi az orosz gázt. A politikus azzal indokolta a döntést, hogy az Európai Unió akadályozta a projektet.

Az idén januárban ki is jelölték a Törökországba tartó gázvezeték útvonalát, amely 660 kilométer hosszan a Déli Áramlat vezeték nyomvonalán halad, majd 250 kilométer hosszúságban új nyomvonalon, Törökország európai részébe vezet. 

A Fekete-tenger alatt négy vezetékágat építenek, ezeken egyenként évente 15,75 milliárd köbméter földgázt tudnak majd átengedni. A Gazprom összesen évi 63 milliárd köbméter földgázt juttathat el így Törökországba, az első szállítást 2016 végére tervezi.

A korábbi tervek szerint a Déli Áramlat gázvezetéket előbb a Fekete-tenger alatt, az oroszországi Anapától építették volna meg Bulgáriáig, majd a szárazföldi szakasz Bulgárián, Szerbián, Magyarországon és Szlovénián át vezetetett volna Ausztriáig.

A Robert Fico szlovák miniszterelnök által június elején Moszkvában ismertetett Eastring Magyarország, Románia és Bulgária bevonásával kapcsolódna a Török Áramlathoz.

Alekszej Miller a mostani tájékoztatón arra az újságírói kérdésre, miszerint össze lehet-e kötni a Török Áramlatot az EU területén a TANAP-pal, a Kaszpi-tengeri földgáz Európába juttatására szolgáló vezetékkel, közölte, hogy hamarabb elkészül a Török Áramlat fekete-tengeri szakasza, minthogy a TANAP eljut Európába.

Az Európai Bizottság által támogatott déli gázfolyosó terve szerint a Kaszpi-tengeri Sah Deniz gázmezőről Törökországon keresztül érkezne földgáz Dél-Európába, majd onnan Közép-Európáig vinnék az azerbajdzsáni gázt.

Az azeri gáz két vezetéken (TAP és TANAP) jutna Európa déli részére. A többségében török TANAP vezeték alapkövét tavaly szeptemberben tették le Baku közelében.








EZT OLVASTA MÁR?

X