A görög fejlemények „agyoncsapták” az európai tőzsdéket


-A A+

Erős gyengüléssel nyitottak hétfőn a vezető európai értéktőzsdék irányadó indexei a görög fejlemények miatt.

A frankfurti DAX-index 4,51 százalékos, a londoni FTSE-100 index 2,35 százalékos, a párizsi CAC-40 index pedig 4,52 százalékos mínuszban indította a kereskedést. Az euróövezeti vállalatok gyűjtőindexei közül az EuroStoxx50 4,88 százalékkal csökkent, az FTSEurofirst 300 index viszont minimális mértékben, 2,71 ponttal emelkedett.

Nyitás után negyedórával az FTSE 2,31, a DAX 4,52, a CAC 4,43, az EuroStoxx50 4,73, az FTSEurofirst pedig 3,18 százalékos veszteséget mutatott.

A kőolaj világpiaci ára szintén esik. Az északi-tengeri Brent könnyűolaj augusztusi szállításra hordónként (159 liter) 62,24 dollárba került hétfő délelőtt kilenc óra után néhány perccel, 1 dollár 2 centtel, 1,62 százalékkal csökkent az ára az Intercontinental Exchange (ICE) londoni jegyzésében. Ugyanekkor a New York-i árupiac elektronikus jegyzésében a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) amerikai könnyűolajfajta ára augusztusi szállításra hordónként 93 centtel, 1,56 százalékkal, 58,70 dollárra süllyedt.

A hét végén megszakadtak a tárgyalások a görög kormány és a nemzetközi hitelezők között, az Európai Központi Bank pedig befagyasztotta a sürgősségi likviditási támogatásból igénybe vehető források keretösszegét a görög bankok számára, így Athénnak nem sok választása maradt, hogy megakadályozza a bankrendszer összeomlását. A görög kormány hétfőtől kezdve hat munkanapra bezárta a bankokat és tőkekorlátozásokat vezetett be. Az athéni tőzsde sem nyitott ki.

Pénteken vegyesen zártak az indexek. A londoni FTSE-100 index 0,79 százalékkal 6753,70 pontra csökkent, míg a DAX-index 0,17 százalékkal 11 492,43 pontra, a CAC-40 pedig 0,35 százalékkal 5059,17 pontra növekedett. Az euróövezeti gyűjtőindexek közül a Frankfurtban jegyzett EuroStoxx50 0,29 százalékkal 3621,37 pontra, az FTSEurofirst 300 index pedig 0,07 százalékkal 1574,08 pontra emelkedett.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X