Ukrajna is kaphat IMF-hitelt


-A A+

Az ukrán jegybank vezetője szerint ha a kijevi parlament a napokban elfogadja a szükséges törvényjavaslatokat, akkor a Nemzetközi Valutaalap (IMF) július végén engedélyezi egy újabb hitelrészlet átutalását.

Valerija Hontareva a parlament pénzügyi bizottságában szerdán azt mondta, hogy legkésőbb a hét végéig kell döntenie a parlamentnek egyebek között a betétesek nagyobb biztonságát célzó törvénytervezetről, továbbá arról a javaslatról, amelynek a célja az, hogy javuljon a Naftohaz ukrán energetikai vállalattal szemben a jogi személyek fizetési morálja. A Naftohaz vesztesége jóval nagyobb az ország költségvetési hiányánál, és csak állami beavatkozással tudja fizetni adósságát. Márciusi adat szerint az állami költségvetés közvetlen hiánya 68 milliárd hrivnya, a GDP 4 százaléka, a Naftohaz adóssága pedig 110 milliárd hrivnya volt.

A következő négy évben 40 milliárd dollár pénzügyi segítséget kaphat Ukrajna – mondta február 12-én Brüsszelben Christine Lagarde, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) vezérigazgatója. Ezzel kapcsolatban Arszenyij Jacenyuk ukrán miniszterelnök elmondta: „nagyon nehéz” reformokat kér az IMF, de végre fogják hajtani. A miniszterelnök Kijevben arról beszélt, hogy 2016-ban már gazdasági növekedés lehet Ukrajnában, ha véget ért az „orosz agresszió” és sikeresek lesznek a belső reformok. Június 12-én az IMF igazgatótanácsa arról döntött, hogy tízmilliárd dollár hitelt ad Ukrajnának az államcsőd elkerüléséhez.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X