Életet lehelnének Csíkszereda ipari telepeibe
A város befektetési lehetőségeit feltáró átfogó tanulmány elkészítését kezdeményezi Csíkszereda önkormányzata. A szakmai tanulmány kivitelezésébe a remények szerint helyi és bukaresti szakértők is bekapcsolódnak majd. A tanulmányból egy kiadvány is készülne, amelyet az eddig is használt és ma is rendelkezésre álló diplomáciai és gazdasági eszközöket kihasználva lehetne majd bevinni a gazdasági életbe. Az említett felmérések tavasszal kezdődnének, a tanulmány elkészítése várhatóan két évet vesz majd igénybe.
A tanulmány célja többek között az lenne, hogy segítségével a város kihasználatlan, beruházásra alkalmas területeit újra be lehessen vezetni a gazdasági körforgásba.
Korodi a városra szobott befektetőket hozna
Korodi Attila képviselő a tervezett tanulmány kapcsán elmondta, a városnak szüksége van egy olyan arculatra is, amely egy beruházónak arról is képet ad, hogy kik élnek a városban, milyen a lakosság szakképesítése, vagy foglalkoztatottsága, illetve milyen használt, vagy felhasználatlan, ipari létesítmény létrehozására alkalmas felületek vannak a területén. „Egy külföldi beruházót elsősorban az érdekli, hogy van-e egy minimális közművesítés, vagy infrastruktúra, amelyre rá tud kapcsolódni”, fogalmazott Korodi. Hozzátette: azt a beruházót látja szívesen a város, aki 100-150 munkahelyet tudna biztosítani, ugyanis a foglalkoztatottság növelése a cél és nem a munkaerő importálása. „A város nem kíván a nagyvárosokkal versenyezni, elsősorban a helyi sajátságokra szeretne megoldásokat találni. Ha nem készítünk egy ilyen tanulmányt, akkor biztos, hogy továbbra is fennáll a jelenlegi stagnáló helyzet”, szögezte le Korodi.
Ráduly "benépesítené" az elhagyatott ipari területeket
Ráduly Róbert Kálmán csíkszeredai polgármester egy keddi sajtótájékoztatón elmondta, hogy a hetvenes, nyolcvanas években olyan ipari területek jöttek létesültek Csíkszeredában, amelyek a kilencvenes évektől kezdődően fokozatosan leépültek, közülük sok a mai napig kihasználatlan.
{loadposition szeben}
Ezek a területek a barnamezős beruházás szempontjából lennének nagyon fontosak, magyarázta Ráduly, ugyanis előnyük, hogy közművesítve vannak, illetve kiépített úton megközelíthetőek. Ilyen területek városszerte több tíz hektáron terülnek el. Ezen területek kihasználására szeretne a városvezetés beruházókat keresni. A tanulmány elkészítésével a városvezetés egy olyan háttéranyagot bíztosítana a lehetséges befektetők számára, amely több nyelven, úgymond hírt verne, az itteni barnamezős beruházásban rejlő lehetőségekről. A hírverés elsősorban a középvállalkozókat célozná. A tanulmány a barnamezős beruházási lehetőségek pontos helyét tüntetné fel, az ingatlan méretét, közművesítési fokát és lehetőség szerint tákékoztató jellegű vásárlási árakat is tartalmazni fog. A tanulmány elkészítése 10-20 ezer euró közötti összegbe fog kerülni a városnak. Egyelőre még nem szolgálhat konkrét cégnevekkel, amelyek részt vennének a tanulmány elkészítésében, mondta a maszol.ro-nak Ráduly. Annyit azonban elárult, hogy a Sapientia egyetem gazdasági területen tevékenykedő oktatóinak egy részével folyik már háttéregyeztetés arról, hogy igénybe vegyék a munkájukat.
- 35893 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 35896 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 35896 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 35897 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 35898 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 35899 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni