IMF: ha teszitek a dolgotokat, kaptok még pénzt
A Nemzetközi Valutaalap (IMF) szerint Románia csak azt követően köthet újabb hitelszerződést a washingtoni pénzintézettel, ha teljesíti a jelenlegi megállapodásból fakadó kötelezettségeit - derült ki Traian Băsescu államfő és az IMF bukaresti küldöttségének szerdai megbeszélése után.
Băsescu és az IMF-delegáció tagjainak találkozójáról az elnöki hivatal adott ki közleményt, amely szerint a nemzetközi hitelezők szóvá tették: Románia még nem hajtott végre teljes egészében bizonyos szerkezeti reformokat a jelenlegi hitelszerződésből fakadó ütemterv szerint.
A dokumentum szerint a nemzetközi hitelezők úgy vélték, Romániának növelnie kell a munka termelékenységét, valamint a tőke- és a humánerőforrás-befektetéseket azért, hogy a román gazdaság növekedhessen. Erik de Vrijer, az IMF bukaresti küldöttségének vezetője kiemelte az oktatási és az egészségügyi rendszer megreformálásának fontosságát.
A pénzügyminiszter a múlt héten jelentették be, hogy 2013-ban újabb hitelmegállapodást akarnak kötni az IMF-fel. A tervek szerint az újabb megállapodás egy vagy két évre szólna, és szintén elővigyázatossági típusú lesz, akárcsak a jelenlegi, amelynek összértéke 5,2 milliárd euró, és 2013 tavaszán ér véget.
A választások után visszatérnek
A washingtoni pénzintézet, az Európai Bizottság és a Világbank szakemberei felülvizsgálati látogatáson tartózkodnak a román fővárosban, ami várhatóan csütörtökön zárul. A delegáció visszatér a december 9-i parlamenti választások után, hogy az új kormánnyal tárgyaljon a jövő évi állami költségvetésről.
Romániának az IMF-el szemben vállalt kötelezettségei közül egyebek között az állami vállalatok privatizálása, valamint az állami intézményeknek a beszállítókkal szemben felhalmozott tartozásainak folyamatos újratermelődése terén vannak elmaradásai. {loadposition szeben}
- 35894 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 35896 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 35896 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 35897 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 35899 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 35899 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni