Design Hét lesz novemberben Sepsiszentgyörgyön
Tusványoson, a Depo/Design Terminál sátrában jelentették be hivatalosan, hogy a Focus Rectus Egyesület, a Romániai Képzőművészek Szövetségének Sepsiszentgyörgyi Fiókja, Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala, Kovászna Megye Tanácsa, illetve a Design Terminál kezdeményezésében idén novemberben Sepsiszentgyörgy egy Design Hét elnevezésű rendezvénysorozatnak ad otthont. A november 2–8. között sorra kerülő szakmai fórum többek között olyan programokat kínál, mint kiállítások, kerekasztalbeszélgetések, előadások, workshop, divatbemutató és vásár. Célja elsősorban a romániai és magyarországi szakma találkoztatása, de szervezőinek az is fontos törekvése, hogy megismertessék a kortárs designt a helyi nagyközönséggel.
A július 24-én 14 órától sorra került bemutatkozó beszélgetésen jelen volt Damokos Csaba, a Focus Rectus Egyesület, illetve a Romániai Képzőművészek Szövetsége Sepsiszentgyörgyi Fiókjának elnöke, a rendezvény ötletgazdája, Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere, Szalay-Bobrovniczky Alexandra, Budapest főpolgármester-helyettese, Székely István, az RMDSZ ügyvezető alelnöke és a Kulturális Autonómia Tanács elnöke, a Design Terminál részéről pedig Ács Zoltán, a szervezet inkubációs programjának vezetője.
A hagyomány és az újítás kulturális együttélésének magyarországi és romániai eseteit számba vevő beszélgetés során Damokos Csaba elmondta: nem véletlen, hogy a Design Hét ezen első kiadásának Tardíció és innováció a témája. E témaválasztással a szervezők azt szeretnék kinyilvánítani, hogy fontosnak tartják keresni a kézműves- és textilipari hagyományok, illetve a kortárs design kapcsolódási lehetőségeit, mert úgy vélik, hosszabb távon mind a kettő csak egymásra támaszkodva tud érvényesülni. Ilyen értelemben fő feladataik közé sorolják a komoly hagyománnyal rendelkező helyi fa- és textilipar, illetve az e téren tevékenykedő designerek együttműködésének szorgalmazását.
Ez alkalomból ismertette, hogy a szervezők, akik fontosnak tartják a tehetséges romániai pályakezdők felkarolását, a Prowood Faipari Klaszterrel közösen pályázatot írnak ki számukra fából készült bútor vagy használati tárgy tervezésére.
A pályázatra benevezhet minden egyetemi hallgató, aki romániai, design profillal rendelkező felsőoktatási intézményben tanul, illetve minden design profilú egyetemet nem több mint öt éve abszolvált pályakezdő. A most meghirdetésre kerülő pályázat két fordulós: első körben a fából készült bútor vagy használati tárgy elkészítésére irányuló terveket kell beküldeni, amelyeket egy magyarországi és romániai szaktekintélyekből álló zsűri birál el, kijelölve közülük a megvalósításra alkalmasnak találtakat.
A Design Hét szervezői a Prowood Faipari Klaszterrel és a Design Terminállal közösen négy díjat osztanak ki: egy első díjat (1500 euró) egy második díjat (1000 euró), egy harmadik díjat (500 euró), illetve a Design Terminál különdíját. Ezen kívül a Design Hét alkalmával minden, a második fordulóba bejutott és kivitelezett pályamunka kiállításra kerül Sepsiszentgyörgyön, majd a Balassi Intézet Bukaresti Magyar Intézetének jóvoltából egy későbbi időpontban Bukarestben is.
Damokos azt is elmondta, hogy a pályázati kiírás kettős célt szolgál: egyrészt a pályakezdő tervezők találkozását szorgalmazza a kivitelezés gyakorlati problémáival, másrészt a helyi kivitelező cégeket akarja a kortárs, design-specifikus gondolkodásmóddal szembesíteni, mindezzel hozzájárulva az erdélyi kreatív ipar fejlődéséhez.
A pályázattal és a Design Héttel kapcsolatos további információk a rendezvény Facebook-oldalán, illetve a www.designweek.i2021.ro oldalon érhetők el. Ugyanitt tölthető le a pályázati felhívás is.
- 34937 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 34939 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 34939 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 34940 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 34942 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 34942 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni