Csökkentek a nagyváradi ingatlanárak


-A A+

Nagyváradon enyhén csökkentek a lakásárak - derült ki a kolozsvári székhelyű Darian DSR Rt. elemzéséből. 

Egy régi lakás négyzetméterenkénti ára az első félévben 699 euró volt, ez 1, illetve 0,9 százalékkal kevesebb, mint 2014. második, illetve első felében. Tavaly az első hat hónapban 706 euró/négyzetméter volt az ár. 

Ha a gazdasági világválság kezdetén jegyzett, azaz a 2008-as árakkal hasonlítjuk össze a jelenlegi árakat, országos szintén mintegy 40 százalékos csökkenés mérhető.

Nagyváradon a lakásárak városnegyedenként igen különböznek: míg a városközpontban egy régi, kétszobás lakás ára 27 ezer és 46 ezer euró között változik, addig Váradvelencén 22 ezer és 32 ezer, Őssiben 24 ezer és 38 ezer, a Rogériusz-negyedben 25 ezer és 40 ezer euró közötti áron vásárolható meg egy ugyanolyan ingatlan. 

Az új lakások ára 2015 első felében négyzetméterenként 834 euró volt, ez 0,2 százalékkal több, mint 2014. második félévében, amikor 824 eurót kértek egy az új lakások négyzetméteréért. A városközpontban 820 és 950 euró között változik az új lakások ára négyzetméterenként, a külső kerületekben pedig  810 és 870 euró/négyzetméter között mozog az ár.

Bukarestben a legdrágább az ingatlan

A legdrágábban a fővárosban lehet hozzájutni egy lakóházhoz, ott 1073 eurót is kértek egy négyzetméterért. A második legdrágább város Kolozsvár 870 euró/négyzetméteres árral, a legolcsóbb házárakat Alexandria – 429 euró/négyzetméter – és Botoşani – 435 euró/négyzetméter – városokban jegyezték. Nagyvárad esetében ez az ár az év második felében 678 euró. 

A telekárak stagnáltak az idei év első felében Nagyváradon, de így is 2 százalékkal alacsonyabbak az árak, mint 2014 hasonló időszakában. A központi teltek ára 110 és 270 euró/négyzetméter között változik, a külső kerületekben 2 és 15 euró/négyzetméter közötti árat kérnek a fejlesztési lehetőséggel bíró telkekért. Irodahelyiségeket átlagban négyzetméretenkét 3 és 9 eurós áron lehet bérelni egy hónapra, az ipari épületekben kevesebbért, az új építésű irodaházakban magasabb összegért.








EZT OLVASTA MÁR?

X