Verespatak: Fehér megyei népszavazás a bányanyitásról


-A A+

Fehér megye önkormányzata pénteki ülésén elhatározta: a parlamenti választásokkal egy időben népszavazást tartanak a megye 35 településén arról, hogy támogatják-e a verespataki aranybánya megnyitását.

George Sinca, a megyei önkormányzat szóvivője az MTI-nek elmondta, a tanács egyhangú szavazattal döntött arról, hogy december 9-én tartsák meg a helyi népszavazást. Ezen a következő kérdést teszik fel a választóknak: "Egyetért-e az Erdélyi-érchegység bányászatának újraindításával és a verespataki bányaprojekttel?"

A népszavazást 35 - a bányászatban valamilyen módon érintett - Fehér megyei település polgármestere kezdeményezte hónapokkal ezelőtt. Eugen David, a verespataki bányanyitás ellen fellépő Alburnus Maior egyesület elnöke az MTI-nek elmondta, nem kívánja kommentálni a döntést, míg arról hivatalos közlést nem lát.

A maszol.ro kérdésére Cătălin Hosu, a befektető Rosia Montana Gold Corporation szóvivője szintén nem kívánta kommentálni a megyei tanács határozatát. Mint mondta, az RMGC a későbbiekben közli az álláspontját a népszavazás ügyében.vp

Victor Ponta korábban ellenezte

Victor Ponta miniszterelnök márciusban ellenzéki vezetőként még ellenezte a bányanyitást. Májusban, hatalomra kerülvén már azt írta programjában: "a kormány átlátható módon, nyílt és demokratikus párbeszédre alapozva újraelemzi a Verespatakon kialakult helyzetet". A miniszterelnök júniusban kijelentette: kormánya csak a parlamenti választások után kíván dönteni a verespataki bányaprojekt ügyében.

Verespatakon a kanadai tőkével alapított Rosia Montana Gold Corporation társaság Európa legnagyobb külszíni aranybányáját készül megnyitni, ahol ciántechnológiás eljárással akar 300 tonna aranyat és 1600 tonna ezüstöt kitermelni.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X