Startup és innovációs központ, a Design Bank terveit mutatták be Sepsiszentgyörgyön az 5. IT és Innovációs Konferencián.
Súlyos gondok jelentkezhetnek a román gazdaságban a közeljövőben, mert a GDP jelenlegi nagy ütemű növekedése a fogyasztáson alapul, a kormánynak pedig a beruházásokra szánt összegeket kell csökkentenie ahhoz, hogy legyen pénz a beígért béremelésekre.
A számhordozás lehetőségének bevezetése, azaz 2008 októbere óta több mint 4,2 millió telefonszám tulajdonosa váltott mobiltelefon-szolgáltatót - tájékoztat az Országos Távközlési Hatóság (ANCOM).
A béralap 2 százalékának megfelelő szolidaritási járulékot a munkáltató fizeti, ebből tartják fenn a bérgarancia alapot és járulnak hozzá a szociális kiadások fedezéséhez - írja a pénzügyminisztérium (MFP) csütörtöki közleményében.
A marosvásárhelyi polgármesteri hivatal kezdeményezte, hogy a Román Államvasutak (CFR) infrastruktúráját felhasználva beindítsák Románia első városi vonatát a Transilvania Repülőtér-Marosvásárhely-Szászrégen útvonalon.
December 31-éig adhatják le igényléseiket a növénytermesztők a teljesítményhez csatolt támogatásra a 2017-es évre vonatkozóan, jelentette be csütörtökön a Mezőgazdasági Kifizetési és Intervenciós Ügynökség (APIA).
A következő években nagyszabású, merész városfejlesztési munkálatok kezdődnek Sepsiszentgyörgyön, vázolta fel csütörtöki sajtótájékoztatóján Antal Árpád.
Január elsejétől a munkáltatók a béralap 2 százalékának megfelelő összeget fizetik be szolidaritási járulék címen, a pénz nagyobbik része az állami költségvetést egészíti ki - jelentette be csütörtökön Ionuţ Mişa pénzügyminiszter.
Két héttel a legutóbbi drágítás után csökkentette a cigaretta árát a legnagyobb piaci részesedésű dohánytársaság, a British American Tobacco (BAT).
Mégsem lesznek adómentesek 2018. január elsejétől a 2000 lejnél kisebb bérek – közölte szerda este a pénzügyminiszter.
Október 31-éig igényelhetik a gazdák a harmadik negyedévre járó gázolaj-támogatást - tájékoztat a Mezőgazdasági Kifizetési és Intervenciós Ügynökség (APIA).
Dupla hatásfokkal dolgoznak a multik dolgozói a hazai vállalkozások alkalmazottaihoz képest. Magyarországon még nagyobb a kontraszt, ott a multik háromszor hatékonyabbak.
Öngyilkos lett az egyik legnagyobb hazai utazási iroda tulajdonosa. A turisztikai miniszter azt tanácsolja az Omnia Turism ügyfeleinek, hogy ne keljenek útra a cégnél vásárolt jegyekkel. Nyolcvan ügyfél máris bajban van.
Stagnált az infláció szeptemberben az euróövezetben, értéke továbbra is elmaradt az Európai Központi Bank (EKB) 2 százalékos célszámától.
Szeptemberben két százalékkal csökkent a forgalomba állított új személygépkocsik száma az európai autópiacon az egy évvel korábbihoz viszonyítva, különösen Németországban és Nagy-Britanniában volt nagy a visszaesés.
Pénzügyileg megalapozott és gyakorlatban is megvalósítható üzleti tervekkel versenyeznek a jövő vállalkozói Sepsiszentgyörgyön.
Az Erdélyi Fiatal Vállalkozók Szövetsége (YEAT) egy workshop sorozattal csatlakozott a Sepsiszentgyörgyön ezen a héten zajló Startup Week nevű rendezvénysorozathoz.
Elfogadta a szenátus hétfői plenáris ülésén az üdülési jegyek kiosztására vonatkozó, 2017/46-os sürgősségi kormányrendeletet törvényerőre emelő tervezetet.
Sepsiszentgyörgyön, a Csíki utcában az év elején nyitott meg egy fodrászszalon. Érdekessége, hogy alapítója, Zimmermann "Zümi" Roland mindössze 23 éves, ráadásul pár éve el sem tudta volna képzelni, hogy a szakmában fog dolgozni.