Díjazzák Erdély legötletesebb üzleti tervét
Pénzügyileg megalapozott és gyakorlatban is megvalósítható üzleti tervekkel versenyeznek a jövő vállalkozói Sepsiszentgyörgyön. A szervező Junior Business Club elnöke, Karácsony Zsolt a Maszolnak elmondta, hogy a hetedik alkalommal sorra kerülő gazdasági rendezvényt idén nemzetköziesítették és átnevezték Startup Pitch Day-nek, amelyre a vállalkozó szellemű 16 és 35 év közti erdélyi fiatalok három nyelven – magyarul, románul vagy angolul – tudtak üzleti tervekkel benevezni.
A verseny célja felkarolni a kezdeményezők terveit, illetve befektetőt is találni céljaik eléréséhez. A beérkezett pályamunkákat előzetesen megszűrte a szakmai zsűri. Az innovatívnak és pénzügyileg megalapozottnak ítélt 6 -8 üzleti tervet szerdán 9.30-tól a Babeș-Bolyai Tudományegyetem sepsiszentgyörgyi székhelyén mutatják be a kiválasztottak.
Karácsony Zsolt, a JBC elnöke szerint fontos, hogy a csapat higgyen az ötletében és meggyőzően be is tudja azt mutatni. Azok a tervek kapnak jó helyezést, amelyeket stabil pénzügyi alapokra helyeznek, és azt részleteiben gazdag pénzügyi számításokkal, mutatókkal támasztják alá. A szakmai zsűri díjazza az ötletek egyediségét, a tervek megvalósíthatóságát és piacképességét is. A verseny célja az is, hogy a fiatalok megtanuljanak hiteles üzleti tervet készíteni.
Az elmúlt évek során a zsűri tagjai felhívták a figyelmet, hogy nem üzleti ötleteket, hanem üzleti terveket várnak, ugyanis előfordult, hogy a jó ötleteket megalapozatlan pénzügyi tervezéssel próbáltak eladni a fiatalok.
Az idei versenyen is olyan szakembereket és befektetőket hívnak a versenyre, akik szakmailag és anyagilag is támogatni tudják az innovatív, piacképes ötleteket, a zsűrit Debreczeni László, adószakértő; Müller Tamás, digitális marketing szakember, Startup Women Competition Europe ötletgazdája; Szarvadi Lóránd, üzletember, és Tamás Péter Turcsán, Magyarországi Vállalkozói Egyesület Startup csoport elnöke, nemzetközi mentor, startup tanácsadó alkotja. Karácsony elmondta, szeretnének szintet lépni a rendezvénnyel, ezért is vontak be olyan nemzetközi partnereket, mint a The Connect East Incubator és a Startup Women Competition Europe.
A nyertes csapatnak lehetősége lesz részt venni egy három napos startup mentor programban, illetve egy budapesti Startup körúton.
- 33151 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 33153 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 33153 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 33155 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 33156 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 33156 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni