Árfolyamveszteséget szenvedtek el tőzsdeindexek szerte Ázsiában


-A A+

Régen nem látott komoly árfolyamveszteséget szenvedtek el a vezető tőzsdeindexek hétfőn szerte Ázsiában.

A kínai gazdaság megtorpanásától való félelem, amely a globális gazdaság lassulását vetíti előre, kisebb pánikot okozott a részvénypiacokon, a befektetők tömegesen menekülnek a kockázatosnak számító eszközökből, így részvényt adnak el, hogy többek között japán jent és államkötvényeket vásároljanak – írja a napi.hu.

 Az aggodalmak akkor kezdődtek, amikor Kína két hete meredeken leértékelte valutáját, a jüant. A félelmeket tovább táplálta, hogy a vártnál is rosszabb lett a kínai feldolgozóipar augusztusi teljesítményét mérő index. A pénteken közölt adat szerint a beszerzésimenedzser-index hat és fél éves mélypontra süllyedt.

A pekingi vezetés újabb intézkedéssel próbálta megnyugtatni az izgatott részvénypiacokat: az államtanács honlapján vasárnap megjelent rendelkezés szerint a kínai nyugdíjalapok nettó eszközeik 30 százalékát mostantól a részvénypiacokon is befektethetik. Ez akár 156 milliárd dollár többletpénzt is jelenthet. Elemzők szerint azonban több hónapba, akár egy évbe is beletelhet, mire ez a pótlólagos forrás megjelenik a tőzsdéken. Ezért nem is sikerült egyelőre megfékezni a kínai tőzsdéken az újabb eladási hullámot.

A kőolaj ára több mint hatéves mélypontra süllyedt. Kora reggel az északi-tengeri Brent fajtából egy hordó (159 liter) októberi szállításra 44,40 dollárba került. Ez 1,06 dolláros csökkenés péntekhez képest. Az amerikai West Texas Intermediate (WTI) árfolyama ugyanennyivel, 39,39 dollárra esett, ami hat és fél éves mélypont. Az elemzők az olajár csökkenését is a kínai gazdasági növekedés megtorpanásától való félelemmel magyarázták.








EZT OLVASTA MÁR?

X