Ezek a városok a legdrágábbak a külföldiek számára


-A A+

A Mercer 2015-ös felmérése szerint egy afrikai, egy ázsiai és egy európai város a legdrágább, ha külföldiként tartózkodunk ott.

A felmérés során 200 áru és szolgáltatás árát vizsgálták meg összesen 360 városban, összehasonlítási alapként New Yorkot és az amerikai dollárt használva.

A külföldiek számára legköltségesebb városnak idén Angola fővárosa, Luanda bizonyult, ahol például a gyorsétkezdei hamburger - illetve annak helyi alternatívája - a new yorki 7,93 dollárhoz és a többi városhoz képest különösen magas, 17,14 dollár, a kétszobás, bútorozatlan lakás bérlésének költségeiben is vezet. Igaz, a benzin és a mozijegy ára elviselhető a városban.

Második helyen szerepel Hong Kong a legmagasabb benzinárral, de legalább olcsón megebédelhetünk a városban – a különbözetet pedig félretehetjük a magas lakbérre.

A harmadik legdrágább város Svájc legnagyobb települése, Zürich, negyedik helyen Szingapúr áll, majd a második legnagyobb svájci város, Genf. A 6. és 7. hely Kínáé, Sanghaj és Peking után pedig a dél-koreai főváros, Szöül következik. Kilencedik helyen Svájc fővárosa, Bern áll, a tízediken Csád fővárosa, N'Djamena.

Bukarest a 178. helyezést kapta meg San Salvador és a tanzániai Dar es-Salaam között, Magyarország a 170., Nürnberg és a litván főváros, Vilnius között.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X