Szembeszáll a Google az EB antitröszt-vizsgálatával


-A A+

Benyújtotta hivatalos, mintegy 150 oldalas válaszát a Google az Európai Bizottságnak a Shopping árösszehasonlító szolgáltatása miatt ellene folyó ügyben.

álláspontjuk szerint a Google nem tett semmi versenyellenest, az árösszehasonlító szolgáltatások piacán a mai napig nagy a verseny, a Shopping révén pedig hatalmas pluszforgalmat generált azokban az országokban, ahol azt bevezette.

A vállalat nem hátrál meg, nem változtat eddigi gyakorlatán és áll a további vizsgálat elébe – melynek végén akár hatalmas, az éves forgalmának legfeljebb 10 százalékát kitevő bírságot is kaphat a nyakába – írja a hwsw.hu.

A Google szerint a keresési eredmények felett megjelenített kiemelt termékhirdetési rész megalkotását egyrészt a konkurenciaharc diktálta, másrészt a cég tisztában volt azzal, hogy a felhasználók a "10 kék link" típusú eredménymegjelenítésnél célzottabb segítségre vágynak.

A cég szerint ugyanakkor nem kell más összehasonlító oldalak rangsorolása alapján megjelenítenie a találati eredményeket, ezt csak akkor kellene megtennie, ha egyedüliként üzemeltetne egy, a társadalom számára kritikus erőforrást (mint például elektromos hálózat) és emiatt kötelessége lenne azt versenytársai előtt is megnyitni.

Az EB 2010 végén kezdett informális vizsgálatot a Google ellen konkurensei beadványára, mely szerint a keresőóriás úgy próbálta meg hátrányos helyzetbe hozni őket, hogy a találati listájába közvetlenül beemelte a tematikus keresőkből az adatokat, így a felhasználónak nem kellett átkattintania a versenytársak oldalaira. Áprilisban döntöttek úgy, hogy az addig összegyűjtött információk alapján formális antitröszt-vizsgálatot indít a vállalat ellen a Shopping és az Android ügyében.







EZT OLVASTA MÁR?

X