Az RMDSZ átadta Leonard Orbannak az Erdély 2020-at
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség küldöttsége átadta hétfőn Leonard Orban európai ügyekért felelős miniszternek a szövetség által kidolgozott, "Erdély 2020" című fejlesztési tervet - közölte az MTI-vel Borbély László, az RMDSZ politikai alelnöke.
"A miniszter úr is elismerte, hogy az RMDSZ az első olyan romániai politikai alakulat, amely hosszú távú fejlesztési koncepciót dolgozott ki az uniós források felhasználásáról, az operatív programok erdélyi hasznosításáról" - mondta Borbély László.
Az RMDSZ alelnöke rámutatott: az "Erdély 2020" programot 80 ezer magyar család véleménye alapján állították össze, és a szövetség azon lesz, hogy a román kormány ezt figyelembe vegye, amikor fejlesztési politikáját véglegesíti a 2014-2020-as uniós költségvetési időszakra.
Winkler: a fejlesztési ügynökségekhez is elküldjük
Winkler Gyula EP-képviselő, az RMDSZ Gazdasági Tanácsának elnöke a maszol.ro-nak elmondta: a következőkben felbontják fejezetekre az Erdély 2020-at, és elküldjük ezeket az Erdélyt lefedő regionális fejlesztési ügynökségekhez.
Megkezdődött már ugyanis az a közvita, amely az országos fejlesztési keretnek nevezett dokumentum kidolgozását tűzte ki célul. Emellett elküldik az Erdély 2020 operacionális programok szerinti felbontását az illetékes minisztériumokhoz. „Reméljük, hogy a közvita során figyelembe veszik a javaslatainkat. Az Erdély 2020 sorsa azon múlik, lesz-e erős parlamenti képviseletünk, illetve kormányra kerül-e az RMDSZ a választások után" – mondta Winkler.
- 35899 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 35902 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 35902 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 35903 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 35904 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 35905 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni