Borkóstolás közben ismerkedtek fiatalok és vállalkozók


-A A+

A Junior Business Club Egyesület az INdiVINO borstúdió partnerségében szeptember 11-én, Youth Business Networking címmel szervezett borkóstolót. A rendezvényen 25 fiatal és 25 vállalakozó vett részt.

Az eseményt Karácsony Zsolt, a JBC elnöke nyitotta meg. Beszédében legfőképpen a program céljára tért ki: mint az a maszol.ro-nak eljuttatott közleményben áll, azt mondta, fontosnak tartják, hogy a vállalkozók és a fiatalok találkozzanak egymással egy borkóstolón, egy olyan kapcsolatépítő felületen, ahol a résztvevők között párbeszéd alakulhat ki.

Kristó Kinga, a JBC alelnöke segítségével megszabott ülésrend szerint beszélgettek a felek, ezzel párhuzamosan történt a borkóstolás. Az est folyamán a következő borok kerültek bemutatásra: Sterlik Pincészet Sopron Zöldveltelini 2014, Etyeki Kúria White 2011, Gombai Pincészet Etyek Sauvignon Blanc 2011, Polgár Pincészet Villány Portugieser 2013, Polgár Pincészet Villány Válogatás Cabernet Franc, Barrrique 2013, Sterlik Pincészet Sopron Zenit 2014.

A program hátralevő részében a fiataloknak lehetőségük nyílt arra, hogy szabadon, kötetlenül beszélgessenek és kíváncsiskodjanak a helyi vállalkozóktól.

A  networkingon mindenkinek lehetősége volt bemutatkozni és megismerni minden résztvevőt.  A felszabadult környezetben az ismerkedés is könnyebb volt, hiszen a szervezők a nyitottságra és az együttműködési pontok megtalálására fektették a hangsúlyt.

Az egyesület köszönetet mond a  partnereknek, támogatóknak és vállalkozóknak a hasznos tanácsokért információkért amelyeket az érdeklődők számára biztosítottak. Az INdiVINO borstúdiónak külön köszönjük az együttműködést és a partnerséget! Továbbá köszönjük a Kovászna Megyei RMKT és HÁRIT partnerségét, valamint a Sport és Ifjúsági Minisztériumnak a támogatást.







Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X