Bevezetik az asztalfoglalást az amerikai gyorsétteremláncnál


-A A+

Bevezeti az asztalfoglalást és a hagyományos éttermekhez hasonlóan szolgálja fel fogásait a jövőben a McDonald's – jelentette be kedden az amerikai gyorsétteremlánc.

A próbaüzemet Svédországban tartják, igen korlátozott léptékben: a McDonald's világszerte üzemeltetett 36 ezer étterme közül mindössze 31-ben szeptember 25-e és október 2-a között. A vendégeknek nem kell majd a pénztárhoz fáradniuk, vagy személytelen érintőképernyőt tapogatniuk. Asztalt interneten keresztül lehet foglalni.

"A határok megszűnőben vannak: nincs igazi felszolgálós étterem és gyorsétterem, és a Meki is alkalmazkodik ehhez" – mondta Nicolas Nouchi, a CHD Expert cég munkatársa. Bernard Boutboul, a Gira Conseil étkezetési cég szakértője szerint a McDonald's célja minél több embert leültetni az asztalokhoz, akik egyre drágábban fognak asztalt foglalni, rendelni és fogyasztani.

A magas bérek és ingatlanárak, valamint a Burger King és egy hazai vetélytárs, a MAX miatt Svédország nehéz piac a McDonald's számára. Egyik déli menüjének ára például 55 svéd korona (30 lej), amelyen aligha van magas árrés.

Bernard Boutboul szerint az elképzelést több más országban nehéz lesz megvalósítani. Franciaországban például, ahol a gyorsétteremlánc népszerű ugyan, "a franciák nevetségesnek találják majd. A gasztronómia hazájában egy igazi étteremben foglalnak asztalt, nem a Mekinél" – tette hozzá.








EZT OLVASTA MÁR?

X