Ismét megtorpant az észak-erdélyi sztráda építése


-A A+

Újabb fellebbezés késlelteti az Észak-Erdélyen áthaladó A3-as autópálya megvalósulását, a Kolozsvár közeli szakasza építését.

A Ziua de Cluj napilap internetes oldalán szerdán közölt hír szerint a Romániai Autópályák és Országutak Társasága (CNADNR) egy fellebbezés miatt kényszerült arra, hogy elnapolja az Észak-Erdélyen áthaladó A3-as autópálya Gyalu-Magyarnádas szakaszának a megépítéséről szóló szerződés megkötését.auto2

A 8,7 kilométeres autópályaszakasz a Kolozsvár-Nagyvárad és a Kolozsvár-Szatmárnémeti országutat köti majd össze. A megépítésére kiírt pályázat folyamatában a román hatóságok korábban már hatszor voltak kénytelenek halasztást bejelenteni. A román útépítőkből álló cégcsoportnak a szerződéskötéstől számított két éven belül kellett volna megterveznie és megépítenie 258 millió lejért a kolozsvári körgyűrű funkcióját is ellátó pályaszakaszt.

Victor Ponta miniszterelnök múlt heti kolozsvári kampánylátogatásán elmondta, az észak-erdélyi pálya építéséhez akkor tudnák biztosítani az anyagi hátteret, ha sikerülne uniós pénzforrásokat szerezni hozzá. "Az országos költségvetésből csak apránként folytathatjuk a pályaépítést, és ez nem hiszem, hogy megfelel Erdély fejlődési szükségleteinek" - jelentette ki a miniszterelnök.

A Nagyváradot Brassóval összekötő, Erdély magyar lakta területein áthaladó A3-as autópálya megépítésére 2004-ben kötött szerződést a román állam az amerikai Bechtel társasággal. Az akkor közölt adatok szerint a 415 kilométeres pályának 2013-ig kellett volna megépülnie, a pályaépítés költségeit pedig 2,5 milliárd euróra becsülték. auto1

A pályából mindeddig az 52 kilométeres Gyalu-Aranyosgyéres szakasz épült meg, az újratárgyalt szerződés szerint pedig a Bechtel már csak a 64 kilométeres Bors-Berettyószéplak szakaszt építi meg. Utóbbi szakasznak az új szerződés szerint 2012 november 30-ig kellett volna elkészülnie, de a munkálatoknak csak mintegy felét végezték el. A román állam eddig 1,2 milliárd eurót fizetett ki az amerikai társaságnak.

Az Európai Unió mindeddig nem nyújtott támogatást az észak-erdélyi pályaépítéshez. Egyfelől azt kifogásolta, hogy a kormány - nemzetbiztonsági okokra hivatkozva - versenytárgyalás nélkül kötött szerződést az amerikai pályaépítővel, másfelől pedig azt, hogy Románia nem a IV. páneurópai folyosóba illeszkedő Nagylak-Arad-Nagyszeben dél-erdélyi nyomvonalon kezdte építeni az autópályát.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X