Jól sikerült a közgazdászok vándorgyűlése


-A A+

A résztvevőket kérdezve úgy tűnt, jól sikerült a Romániai Magyar Közgazdászok Társasága idei, 24. vándorgyűlése, amelyet Marosvásárhelyen szerveztek meg a hétvégén. Ezzel kapcsolatban kérdeztük a házigazdát, Zólyomi Erika-Klárát, az RMKT Maros megyei elnökét. 

Hogyan értékeli a találkozót?

Nagyon jól sikerült a 24. vándorgyűlés, ilyen még a történetében nem volt. Egy kicsit féltem, hogy nagyon be van táblázva az egész program, és tudjuk-e tartani az időpontokat, nem lesz túl fárasztó a résztvevőknek? De nem volt az, mindenki nagyon jól érezte magát, minden egymás után jött, ha egy kicsit valami elcsúszik, akkor lehet, hogy a fejetetejére állt volna. A szekcióüléseknél sem zsúfoltuk tele a programot, maximum négy előadó volt egy-egy szekcióban, de igyekeztünk három előadóval megszervezni. Inkább a gyakorlatra fektettük a hangsúlyt, mint az elméletre.

A részvétellel mennyire elégedettek?

Évről évre változik, általában a résztvevők száma 230-300 között szokott lenni. Az idén olyan 260-270 volt ez a szám. Nem mindenki jött el a vacsorára, volt, aki csak a szakmai üléseken vett részt, de olyan is volt, aki a péntekire nem, csak a szombatira jött el. Aki akart, akinek ez a téma, a tudás, megújulás, jövő, a kis- és középvállalkozások versenyképessége a globalizált világban, érdekes volt, az eljött. Nagyon sokan vettek részt Marosvásárhelyről, ami nekünk fontos szempont volt, hogy a helyieknek ezeket az információkat átadhassuk. Jöttek Magyarországról, vagy a Vajdaságból is, illetve az ország minden részéből, nem volt olyan RMKT helyi szervezet, amely ne képviseltette volna magát.

Személy szerint mi volt a fontos önnek, és miért?

Nekem jobban letisztázódott az, hogy tényleg rengeteg minden változik, nagyon sok az új információ, főleg a technológiai-informatikai változás. Szerintem már nem is tudunk lépést tartani mindezzel. Ezért is nagyon fontos leszűrni, hogy mi az, ami nekünk hasznos és fel tudjuk használni a versenyképességben.

A technológiai fejlődés mennyire fontos a közgazdász számára, hogy napirenden legyen az újdonságokkal?

A legkézenfekvőbb példa az alap, a könyvelőség, hiszen valamikor papíron számolgattak, most olyan programok vannak, hogy beütünk három-négy adatot és megkapunk mindenfélét, amire szükségünk van. Amiket meséltek például az iOt-ról, amely olyan program, ami mindent össze tud kötni, a tárgyakat az ember gondolataival, mindent figyelni tud. Ezzel oda jutunk, hogy attól kezdve, hogy legyártja valaki a ceruzát, egészen addig, hogy értékesíti, minden számítógépen lesz. A lényeg az lesz, hogy az adatokat kezelni tudják.

Azt láttam a szekcióülések tematikáit átnézve, hogy a technológia újdonságai mellett egyre inkább nagyobb figyelmet fordítanak az emberre is.

Láttunk példát arra, hogy milyen volt az autógyártás a 70-es években, illetve milyen ma. Most szinte mindent a gépek végeznek. De azokon a területeken, ahol emberek dolgoznak és nem gépek, és meggyőződésem, hogy rengeteg ilyen terület van, tehát nem kell attól félni, hogy mindent átvesznek a gépek, tehát ott az a lényeg, hogy azzal, akivel kapcsolatba kerülnek, az érezze jól magát, érezze, hogy a másiknak, a szervezetnek szüksége van rá, hogy fontos. Peter Frank mondta az előadásában, hogy néha bemegy egy intézménybe és mennyire rosszul esik neki, hogy nem mosolyognak rá. Ez minket eddig nem érdekelt, de az a fontos most, hogy jól érezzük magunkat. Nem csak az ügyfélkapcsolatban, de a munkahelyi kapcsolatban is. Mert ha jó a hangulat, akkor csapatszellem van, megy a munka. Stressz úgy is van, de ha még nem is érzem jól magam és össze is vesztem a kollegával, vagy a  főnökkel, ha úgy megyek munkába, hogy jaj ma is mi lesz, az nem jó munkahangulat. Volt egy előadó, aki arról beszélt, hogy az elkötelezettség mennyire fontos, 19 százalékkal nő a profit.

Hol tartják a legközelebbi vándorgyűlést?

Négy helyszín közül választanak: Bukarest, Kolozsvár, Brassó és Sepsiszentgyörgy merült fel lehetőségként. Erről majd az első elnökségi gyűlésen fognak dönteni.

Címlapi képünk illusztráció | Forrása: thinkonomy.ro








EZT OLVASTA MÁR?

X