FRISSÍTVE: folytatódott az EU-csúcstalálkozó


-A A+

Frissítve: Pénteken nem sokkal 13 óra után folytatódott az Európai Unió állam- és kormányfőinek rendkívüli csúcstalálkozója, amelynek célja, hogy a tagországok megállapodásra jussanak az EU 2014 és 2020 közötti keretköltségvetéséről. A tanácskozást éjfél után függesztette fel Herman Van Rompuy, az Európai Tanács elnöke.

Azt követően nem sokkal már kiszivárgott, hogy a csütörtöki nap folyamán lefolytatott kétoldalú találkozók eredményeként született újabb javaslat a keretköltségvetés főösszegét lényegében változatlanul hagyta Herman Van Rompuy első javaslatához képest; az uniós kötelezettségvállalások szintjét a tervezet a hétéves pénzügyi periódusra 972 milliárd euróban maximálná. Történt viszont némi átcsoportosítás: a kohéziós, felzárkóztatási célokra 10,6 milliárddal, a mezőgazdaságra és a vidékfejlesztésre pedig mintegy 8 milliárd euróval fordítana többet a javaslat.silence

A plenáris megbeszélés halasztásának az volt az oka, hogy Herman Van Rompuy, az Európai Tanács elnöke - a tagországok állam-, illetve kormányfőivel folytatott csütörtöki kétoldalú megbeszélései nyomán - átdolgozta a költségvetési tervezetet, és azt a csúcsvezetőknek tanulmányozniuk kellett. Az első reakciók fényében magának Van Rompuynek is át kellett még egyszer gondolnia az általa javasolt számokat.

Az első értesülések szerint a kiadási főösszeget illetően Van Rompuy további csökkentést indítványoz, ám a mezőgazdasági támogatások és az úgynevezett strukturális alapok keretét - ide tartoznak a kohéziós alapok is - az eredetileg elképzeltnél kisebb mértékben kurtítaná meg.

Uniós források szerint az Európai Bizottság által eredetileg indítványozott 1033 milliárd eurós, majd a Van Rompuy által nemrégiben javasolt 973 milliárd eurós helyett a legújabb Van Rompuy-elképzelés értelmében 940 milliárd eurós lenne a keretköltségvetés főösszege. Ez az újabb csökkentés elsősorban brit, másodsorban német követelésre került be a tagállamok vezetőinek éjfél után kiosztott tervezetbe.

baseAz említett - nevük mellőzését kérő - források azt állítják, hogy a versenyképesség előmozdítását célzó keretet 13 milliárd, az európai infrastrukturális hálózatok fejlesztésére szolgáló pénzeket ("Connecting Europe" program) 5 milliárd, az uniós külpolitika költségvetési keretét 5,5 milliárd, az európai polgárok biztonságát szolgáló programok keretét 1,6 milliárd euróval rövidítenék meg. Ezzel szemben a mezőgazdasági támogatási politika 7,7 milliárd euróval, a kohéziós (felzárkóztatási) politika pedig 11 milliárd euróval kapna többet, mint amennyi az előző Van Rompuy-tervezetben szerepelt.

A tagállami vezetők testületének elnöke "mérséklő célzatúnak" nevezte saját javaslatcsomagját. Ez alatt - a korábbi megnyilatkozások fényében - nyilvánvalóan az értendő, hogy az előző számoszlopokkal gyakorlatilag senki sem volt elégedett, ezért ő most igyekezett itt is, ott is mérsékelni a zúgolódást.

Felettébb kétséges azonban, hogy sikerrel jár-e Herman Van Rompuy. Angela Merkel német kancellár azzal távozott a megbeszélésről, hogy ez a rendkívüli csúcstalálkozó "valószínűleg nem hoz eredményt", és alighanem újabb tanácskozásra lesz szükség. Szavaiból kiderült, hogy a legutóbbi javaslatokra adott első tagállami reakciók nyomán Van Rompuynek is újabb indítványt kell majd letennie az asztalra péntek délre.

Francois Hollande francia köztársasági elnök is azt mondta az ülésről távozóban, hogy "még nem elégedett" a költségvetési javaslat tartalmával. Szerinte "csak részben hallották meg" Franciaország hangját, miszerint Párizs meg akarja őrizni a mezőgazdasági támogatások jelenlegi szintjét.

Az EU-csúcstalálkozó első ülésén így gyakorlatilag egyetlen érdemleges eredmény született: az állam-, illetve kormányfők jóváhagyták, hogy Yves Mersch, a luxemburgi központi bank kormányzója tagságot kapjon az Európai Központi Bank irányító testületében.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X