Leáll a dél-erdélyi autópálya egyik szakaszának az építése


-A A+

Az Állami Építésfelügyeleti Hatóság leállította a dél-erdélyi autópálya Déva-Marosillye szakaszának az építését, mert a szállításügyi minisztérium nem szerezte be a kivitelező számára a szükséges építési engedélyt - közölte kedden a Digi 24 hírtelevízió.

A hatóság egy helyszíni vizsgálat után kötelezte a munkálatok beszüntetésére a kivitelezőt, mely keddtől elkezdte a visszavonulást a területről, és közölte, egy hét alatt elszállítja a munkagépeit.

A román tulajdonban levő Spedition UMB és Tehnostrade társaságok konzorciuma 2013 nyarán nyerte meg a pálya tervezésére és építésére kiírt versenytárgyalást. A 22,1 kilométeres pályaszakasz megépítését 419,4 millió lej áfa nélküli összegért vállalta. A szerződés szerint az utat 2016 májusában kellene átadni, ám a munkálatoknak mindeddig csak mintegy fele készült el, az is részben törvénytelenül.

A szállításügyi minisztérium ugyanis csak egy hét kilométeres útszakaszra szerezte meg az építési engedélyt. Amint a hírtelevízió közölte, ezt a szakaszt már aszfaltburkolat borítja. A kivitelező mindeddig azon a szakaszokon is dolgozott, amelyre nem kapott építési engedélyt.

Az Európai Unió által biztosított forrásokból épülő A1-es, dél-erdélyi autópálya a nagylaki határátkelőt köti össze Aradon Temesváron és Déván át Nagyszebennel, ahonnan az Olt völgyén szeli át a Kárpátokat, és csatlakozik a Pitesti-Bukarest sztrádához. A pályán jelenleg az államhatártól Temesvárig, és Dévától Nagyszebenig lehet közlekedni. A Déva-Nagyszeben autópályának a tavalyi választási kampányban átadott szakaszát szeptemberben le kellett zárni, mert a burkolat megrepedt, és veszélyeztette a közlekedés biztonságát. A kivitelezőt egy 300 méteres szakasz elbontására és újraépítésére kötelezte az autópálya-társaság.








EZT OLVASTA MÁR?

X