Csöppet sem optimista a Világbank jövőképe


-A A+

Több mint százmillió embert taszíthat szegénységbe a klímaváltozás a következő másfél évtizedben, elsősorban a mezőgazdasági termelésre és a fertőző betegségek terjedésére gyakorolt hatása által - közölte vasárnap közzétett jelentésében a Világbank.

Az ENSZ párizsi klímakonferenciája előtt néhány héttel kiadott dokumentum hangsúlyozza: a klímaváltozás negatív hatásai az átlagnál jóval súlyosabban érintik a szegény embereket, miután ők sokkal kevésbé vannak felkészülve azokra a kihívásokra, amelyeket a tengerszint emelkedése, illetve az áradások, szárazságok és a hőhullámok növekvő száma fog okozni.

A szegények "kevesebb erőforrással rendelkeznek és kevesebb támogatást kapnak családjuktól, a közösségtől, a pénzügyi rendszer részéről és még a szociális védőhálótól is megelőzésre, az alkalmazkodásra és a (klímaváltozás hatásainak) átvészelésére" - áll a washingtoni központú nemzetközi szervezet jelentésében.

Az éghajlatváltozás elsősorban a mezőgazdasági termelésre gyakorolt hatásán keresztül érinti a szegényeket, miután a Világbank előrejelzése szerint 2030-ig öt százalékkal, 2080-ig pedig akár 30 százalékkal is csökkenhetnek a termelési hozamok világszinten. A második legfőbb kockázat a malária és más fertőző betegségek terjedése, illetve az ezek, valamint általában véve a hőmérséklet növekedése által okozott termelékenység-csökkenés.

A jelentés szerint a szárazságoknak kitett emberek száma 2030-ig 9-17 százalékkal, 2080-ig 50-90 százalékkal fog nőni. Az élelmiszerárak Afrikában a következő másfél évtizedben 12 százalékkal nőhetnek, miközben itt a legszegényebb háztartások már ma is jövedelmük 60 százalékát ételre kénytelenek költeni.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X