Úgy emelték a honatyák a béreket, hogy azt sem tudták, mennyibe kerül


-A A+

Úgy szavazták meg a honatyák a képviselőház együttes szakbizottsági ülésén a közalkalmazottak tíz százalékos béremelését kedden, hogy azt sem tudták, mennyibe fog kerülni az intézkedés - erősítette meg megkeresésünkre György Attila pénzügyi államtitkár. A költségvetést igencsak megterhelő döntést szerdán a plénum elsöprő többséggel fogadta el, az RMDSZ alsóházi frakciója is megszazta.

A szerdai szavazást követően Bónis István, az alsóház egészségügyi bizottságának tagja a Maszolnak azt mondta, a szakbizottságok együttes ülésén kedden a pénzügyminisztériumot Daniela Pescaru államtitkár képviselte, aki kijelentette, hogy a kiadásra megvan a fedezet. Arra a kérdésre, hogy pontosan miből finanszírozzák az emelést, Bónis István a így válaszolt: "Mi nem kérdeztük meg, honnan van rá pénz, mert az államtitkár asszony biztosított: megvan rá a keret".

Arra a kérdésre, hogy miért szavazott meg az RMDSZ a plénumban egy olyan jelentős béremelést, amelyet nem tudni, miből fedez majd a következő kormány, a képviselő elmondta: a szövetségnek érdeke a közalkalmazottak alacsony fizetésének növelése.

Valaki nem mond igazat

Bónis István szavainak ellentmond György Attila. Az államtitkár a Maszolnak elmondta: Daniela Pescaru csak a szakbizottsági ülésen szembesült a közalkalmazottak béremeléséről szóló módosító javaslattal, így az ülésen nem is tudta megmondani, mekkora összeggel terheli a költségvetést az intézkedés.

György Attila személyesen beszélt Daniela Pescaruval, és arról tájékoztatott, hogy a pénzügyminisztérium nem támogatta a tíz százalékos béremelést a szakbizottságok ülésén. Megerősítette, hogy alkotmányos előírás a költségvetést megterhelő tervezetek elfogadása előtt a kiadások forrásának megnevezése, ez viszont nem történt meg.

A közalkalmazottak tíz százalékos emelésére vonatkozó módosítást a képviselőház költségvetési bizottsága sem látta, így nem is tudta véleményezni a tervezetet - mondta megkeresésünkre a bizottság RMDSZ-es tagja, Erdei Dolóczki István szerdán. Hozzátette, mivel megkerülték a bizottságot, nem láthatta azt a hatástanulmányt sem, amelyben szerepelnie kellene, honnan fedezik az intézkedéssel járó kiadást. Kedden az egészségügyi és a munkaügyi bizottság együttes ülésén fogadták el a tíz százalékos bérnövelést.

A pénzügyminisztérium számításai szerint a tíz százalékos fizetésemelés a GDP 0,3 százalékát emészti fel, ami körülbelül 2,2 milliárd lejt jelent. György Attila államtitkár elmondta, a tárcát azóta sem kérték fel, hogy hivatalosan közölje az összeget.

Arra a kérdésre, hogy meglátása szerint honnan lehet fedezni 2,2 milliárd lejes váratlan kiadást, az államtitkár úgy nyilatkozott: politikai döntés születik majd arról, honnan vonnak meg forrásokat.

"Az idei költségvetéssel nincsenek problémák, a jövő évihez még nincsen meg az összes adat" - válaszolt a pénzügyi államtitkár arra kérdésre, mennyire helytálló a Nemzetközi Valutaalap október végén megfogalmazott félelme, hogy elszabadul a költségvetési hiány, ha emelik a fizetéseket a közszférában. A valutaalap számításai szerint a fizetések növelésére nem lesz fedezet, ezért külföldi hitelekhez kell folyamodni, vagy le kell faragni a közberuházásokra szánt pénzből, így nem építenek például autópályákat.

Remus Cernea: a házszabályt is megszegték

Remus Cernea képviselő tájékoztatása szerint a szerdai szavazással a képviselőház megszegte a házszabályt, amely előírja: az alsóház (ha döntő ház) képviselőinek minimum öt nappal a szavazás előtt látniuk kell az elfogadásra váró jogszabálytervezetet. A képviselőház szakbizottságaiban kedden nyilvánvalóan jelentősen módosult a tervezet.  

 

Miercuri, 11 noiembrie 2015, a fost din nou încălcat grav Regulamentul Camerei Deputaților întrucât Rapoartele mai...

Szerző: Remus Cernea2015. november 11.

 

A szerdán elfogadott törvény ugyanis az egészségügyi dolgozók 25 százalékos béremeléséről szóló sürgősségi rendeletet módosítja Andrei Solomon szociáldemokrata képviselő, az alsóház munkaügyi szakbizottságának elnöke javaslatára. A politikus kedden azzal indokolta a módosító javaslatát, hogy a jelenlegi "társadalmi-politikai helyzetben" nem lesz mód az új közalkalmazotti bértábla elfogadására.

Azt állította, hogy a tíz százalékos béremelést a pénzügyminisztérium is támogatja. A szerdai szavazás után kijelentette: "Egy napig én voltam az első számú közellenség, pedig csak azt tettem, amit tennem kellett. Örvendek, hogy a kollégák felelősségteljesen szavaztak".  








EZT OLVASTA MÁR?

X