Lehúzza a redőnyt az egyik legsikeresebb székelyföldi vállalkozás


-A A+

FRISSÍTVE: Bezárja üzleteit az egyik legsikeresebb erdélyi magyar vállalkozásként számon tartott Domo.

Végkiárusítást tart az ország egyik legnagyobb elektromos-, elektrotechnikai- és számítástechnikai termékre szakosodott áruházlánca, a Domo. A cég honlapján megjelent hirdetés szerint minden terméket kedvezményes áron lehet megvásárolni, az árcsökkentés mértéke esetenként 90 százalék. Az ajánlat november végéig érvényes.

Piaci források szerint a vállalat azért számolja fel a raktárkészletét, mert rövidesen bezárja valamennyi boltját, s a jövőben kizárólag online áruházként fog működni. A sajtó megkeresésére a cégvezetés ezen értesüléseket sem megerősíteni, sem cáfolni nem kívánta.

A Domo tavalyi gazdálkodásának eredménye 70 millió lejes veszteség volt, 612,5 millió lejes forgalom mellett. „Pénzügyi problémáik voltak, és nem tudták fizetni a beszállítóikat, ezért az aktívumokat egy új cégre iratták. Egy ideig ez fizetett, de aztán megint jelentkeztek a fizetési gondok, a gyártók nem szállítottak nekik” – nyilatkozta a Ziarul Financiar gazdasági napilapnak név nélkül a cég egyik korábbi beszállítójának a képviselője. Az áruházláncot az utóbbi időben működtető Family Home Concept kft. végül szeptemberben csődvédelmet kért, fizetésképtelenségre hivatkozva. Ezzel szinte egyidőben két beszállító, a Candy Hoover és a Samsung is kérte a csődvédelmi eljárás megindítását.

A Domo Retail Rt.-t a 90-es évek elején alapította három fiatal kézdivásárhelyi vállakozó, Szarvadi Lóránd, felesége Téglás Zsuzsanna és Hegedűs Ferenc. Fénykorában a cégnek Romániában 125 áruháza volt, s elkezdett terjeszkedni Bulgáriában is. Szarvadiék a legjobb pillanatban, röviddel a gazdasági válság kitörése előtt adták el a cég többségi részvénycsomagját az Equest Investment Balkans angol befektetési alapnak.

A három alapító kisebbségi részvényes maradt az újonan létrejött, Romániában, Bulgáriában és Szlovákiában szakáruházakat működtető vállalatban, hovatovább Szarvadi Lóránd a Domo vezérigazgatói, Téglás Zsuzsanna pedig a gazdasági igazgatói funkciót töltötte be. 2013 elején, a válság áltál igencsak megviselt Domot egy Lichtensteinben bejegyzett befektetési alap, a Domtech Holding AG vásárolta meg.

Ezt követően Szarvadi Lóránd megvált a vezérigazgatói széktől, majd távozott az igazgatótanácsból is, s a vállalat online részlege, a Digistore vezetőjeként működött tovább. Szarvadi Lóránd több alkalommal szerepelt a leggazdagabb hazai üzletemberek listáján, vagyonát legutóbb kb. 25 millió euróra becsülték.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X