Cáfolja Zuckerberg, hogy adókerülés miatt adakozná el vagyonát


-A A+

A világ egy része kitörő örömmel, másik része gyanakodva fogadta Mark Zuckerberg Facebook-alapító bejelentését, hogy feleségével, Priscilla Channal közösen lemondanak újonnan létrehozott jótékonysági szervezetük javára Facebook-részvényeinek 99 százalékáról. Zuckerberg most válaszolt a felmerülő kételyekre.

A kritikusok többsége azt vetette fel, hogy szó sincs itt jótékonykodásról, Zuckerberg egyszerűen átcsoportosítja vagyona nagyobb részét egy vállalkozásba, mely talán majd – az ígéret szerint – jótékonysági tevékenységeket is folytat. Az is felmerült, hogy mindennek egyszerűen „adóoptimalizás” a motivációja, vagyis ilyen módon jelentősen csökkenhet a Zuckerberg által megfizetett adó.

A Facebook alapítója posztban mondta el, miért az LLC társasági formát választották (Limited Liability Company, a magyar kft.-nek megfelelő vállalkozási forma) az alapítványi helyett: lehetővé teszik így, hogy nonprofit szervezeteket támogassanak, magánbefektetéseket hajtsanak végre, illetve hogy részt vegyenek politikai vitákban is, és ők mindezeken a területeken szeretnének pozitív változásokat elérni, a társaság befektetésekből származó összes nyereségét erre fogják fordítani.

I want to thank you all for your heartwarming congratulations on Max's birth and on starting the Chan Zuckerberg...

Posted by Mark Zuckerberg on Thursday, December 3, 2015

 

Mint írja, ha hagyományos alapítványi formát választották volna, akkor kapnának adójóváírást a transzferált részvények után, de az LLC forma miatt ettől elesnek, és a részvények eladása után az előírt módon meg fogják fizetni a nyereségadót – írja az itcafe.hu.

Mint korábban megírtuk, a házaspár szándékát kedden egy, az újszülött lányukhoz írt levélben jelentette be. A jótékonysági célra felajánlott részvények, amelyekről tulajdonosaik az életük folyamán le fognak mondani, jelenleg mintegy 45 milliárd dollárt érnek. A Chan Zuckerberg Kezdeményezés elnevezésű szervezet egyebek között az egészségügy, a személyre szabott oktatás, az internet-hozzáférés és a közösségépítés problémáival, az emberben rejlő képességek és az egyenlőség ügyének előmozdításával foglalkozik.

Címlapi illusztrációnk forrása: Mark Zuckerberg Facebook-oldala








EZT OLVASTA MÁR?

X