Az új kormány nem adna pénzt jövőre templomépítésre


-A A+

Egyetlen lejt sem irányzott elő az új kormány templomok építésére és felújítására, így a román ortodox egyház (BOR) Bukarestben épülő hatalmas katedrálisa is állami finanszírozás nélkül marad – derül ki a hétvégén közvitára bocsátott 2016-os költségvetési tervezetből. Az ideinél majdnem 13 százalékkal több pénzt szánna viszont a kormány a papok, illetve az egyházak világi alkalmazottainak bérezésére.

A kormány vallásügyi államtitkársága 2014-ben csaknem 150 millió lejjel támogatta a templomok építését vagy felújítását, idén pedig közel 180 millió lejt költöttek erre a célra. A jövő évi tervezetben azonban egyáltalán nincs ilyen tétel az államtitkárság költségvetésében.

Az Adevărul szerint 2014-ben ennek a költségvetési tételnek az egyharmadát (50 millió lejt) a Nemzet Megváltása Katedrálisának építésére fordították. A parlament palotája mellett - adományokból, állami és önkormányzati támogatásokból - épülő 120 méter hosszú, 120 méter magas és 70 méter széles épületegyüttes becslések szerint közel egymilliárd lejbe fog kerülni.

Dániel ortodox pátriárka a templomépítések állami finanszírozásának leállítására reagálva szombaton úgy nyilatkozott: az egyház kész a papok állami fizetéséről is lemondani, és akár adót is fizetni bevételei után, ha az állam visszaadja az egyháztól elkobozott javakat. Az egyházfő korábban is kifejtette: a költségvetési támogatás nem könyöradomány, hanem az egyház társadalmi szerepének  elismerése, ami azt követően vált szükségessé, hogy Alexandru Ioan Cuza fejedelem 1863-ban államosította az egyházi vagyon jelentős részét.

Arról biztosította vasárnap a miniszterelnök a román ortodox egyház vezetőjét, hogy a kormány továbbra is támogatja a felekezetek fontosabb befektetéseit, és „a lehetőségek függvényében” biztosít pénzt az épülőfélben lévő templomok befejezéséhez – derül ki a kormány közleményéből. Az ortodox egyház szóvivője pedig reményét fejezte ki, hogy a költségvetési tervezeten módosítani fog a parlament. „Tudjuk, hogy kevesebb pénz jut templomépítésre, de legalább valamennyi kapnunk kellene” – idézte az Agerpres Vasile Bănescut.

Nagy a vita az egyházak finanszírozásáról

A hazai közéletben élénk vita folyik az egyházak állami finanszírozásáról, a Ponta-kormány lemondását eredményező utcai demonstrációkon pedig a tömeg egyebek mellett azt skandálta, hogy "kórházakat, nem katedrálisokat akarunk". Az állam és az egyház összefonódását bíráló szekuláris mozgalom adatai szerint Romániában 18 ezer templom működik, sokkal több, mint általános iskola, vagy kórház. (Az általános iskolák száma 4700, s az országban 425 kórház van.)

A román sajtóban gyakran lehet az ortodox egyház vezetőit kapzsisággal vádoló cikkeket olvasni, másfelől viszont a közvélemény-kutatásokból az derül ki, hogy a románság több mint 96 százaléka vallásos. Románia lakosságának több mint 85 százaléka ortodoxnak vallotta magát a 2011-es népszámláláson.

A költségvetési vita várhatóan jövő héten kezdődik a parlamentben. 








EZT OLVASTA MÁR?

X