Felhördülést váltott ki a gyógyszerreklámok száműzése a televíziókból


-A A+

Több szakmai szervezet is felemelte szavát a hétfőn elfogadott RMDSZ-es törvénytervezet ellen, amely kitiltja a rádió- és televízióműsorokból a gyógyszer- és gyógyszertárreklámokat. A jogszabály megszavazása meglepetés volt, mert a szakbizottságok korábban elutasították.

Kedden Végh Sándor RMDSZ-es szenátor törvényjavaslatát a szenátus nagy szavazattöbbséggel fogadta el, hatályba lépéséhez pedig már csak az államfő aláírására van szükség. Eddig csak a vényköteles orvosságok reklámozását tiltotta az audiovizuális törvény: ezt most a recept nélkül megvásárolható gyógyszerekre is kiterjesztették. A tilalom nem terjed ki a nyomtatott sajtóra, az internetre, vagy más reklámhordozókra.

A szenátor az MTI-nek elmondta: arra hivatkozva nyújtotta be tervezetét, hogy megítélése szerint a megtévesztő gyógyszerhirdetések hatására egyre többen orvosi javallat nélkül kezelik magukat, és sokszor több bajt, mint hasznot okoznak vele, későbbi kezelésük pedig drágább, mintha eleve a helyes kezelést írták volna fel számukra.

Hozzátette: igaz ugyan, hogy a gyógyszerreklámok végén "elhadarják", hogy az esetleges mellékhatásokról a vevő kezelőorvosától kérhet tájékoztatást, de szerinte ezt nem a gyógyszer kiválasztása és beszerzése után kéne megtenni, a kezelést és adagolást is szakemberre kéne bízni.

A szenátor elmondta: azt is erkölcstelennek tartja, hogy a gyógyszertárak és orvosságokat forgalmazó hálózatok is elkezdték hirdetni magukat. "Mikor megy az ember patikába? Amikor beteg. Románia egy beteg társadalom, és ha ezt még reklámozzuk is, akkor annál rosszabb lesz" - jelentette ki az RMDSZ-es honatya. Az indoklásról bővebben itt olvashat.

Nem tudták, miről szavaznak?

A HotNews szerint a tervezet hétfői vitáján több szenátor nem is tudta, miről szavaz. Ez úgy fordulhatott elő, hogy káosz alakult ki a napirendi pontok sorrendjében, két kényes tervezet megvitatása is borította az eredeti elképzeléseket. Az ANI elnökének kinevezéséről szóló vita eredetileg az első helyen szerepelt a pótlistán, majd negyedikként került a plénum elé. Căzănești város községgé minősítése is szóváltásba torkollott, a tervezetről kétszer szavaztak.

A HotNewsnek nyilatkozó források a fentiekkel magyarázták, hogy nagy többséggel rábólintottak a honatyák a tervezetre, amelyet korábban nemcsak a szakbizottságok, hanem az Országos Audiovizuális Tanács is negatívan véleményezett. A jogszabályt a szenátus két szakbizottsága (közegészségügyi, valamint a kulturális és médiabizottság) vitatta meg, mindkettő elutasította

A portál szerint többen abban bíztak, hogy nemmel szavaznak a honatyák, mert sok kérdésre nem ad választ a javaslat. Nem oldja meg például a táplálékkiegészítők reklámozásának kérdését, valamint a teleshoppingban bemutatott gyógyhatású termékek népszerűsítését. Ugyanakkor a tiltás csak a romániai televíziókra, rádiókra vonatkozik, amelyet a külföldön bejegyzett, de Romániában is sugárzó csatornák a hazaiak hátrányára kihasználhatnak.

Végh Sándor: nagy nyomás nehezedik rám

A Maszolnak Végh Sándor elismerte, hogy nagy nyomás nehezedik a vállára, mégis nagyon reméli, hogy az államfő kihirdeti a megszavazott javaslatot. Arra a kérdésre, hogyan kommentálja a fent említett hiányosságokat, a szenátor elmondta: egy másik tervezetben orvosolhatók, az ő javaslata mindössze a médiatörvényt módosította.

„A következő lépés akár a táplálékkiegészítők reklámszabályozására is vonatkozhat, csak az egy más törvény módosítását igényli” - magyarázta. Hozzátette, a tervezetet az általa benyújtott formában fogadták el, és nagyon örül annak, hogy sikerült a javaslat mellé állítani 99 szenátort.

Az audiovizuális tanács is tiltakozik

Az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) kedden úgy döntött, levelet intéz az államfőnek, amelyben felkérik: ne hirdesse ki a törvényt, hanem küldje vissza a parlamentnek megfontolásra. Túros Lóránd, a CNA elnöke emlékeztetett, hogy a tanács júliusban negatívan véleményezte a tervezetet.

A testületet többek között a az audiovizuális médiát ért veszteség aggasztja. A CNA arra hivatkozva utasította el a tervezetet július másodikán, hogy az nem veszi figyelembe az uniós szabályozásokat, a javaslat például korlátozza a szabadkereskedelmet és az információkhoz való szabad hozzáférést.

Radu Herjeu CNA-tag a Madiafaxnak úgy nyilatkozott, ha mégis hatályba lép a szabályozás, januárban módosítaniuk kell az úgynevezett audiovizuális törvénykönyvet, hiszen szükség lesz a táplálékkiegészítők reklámszabályainak felülírására: a gyógyszergyártók nagy valószínűséggel ekként próbálják meg népszerűsíteni termékeiket.

A reklámügynökségek is felemelték a szavukat

A romániai reklámügynökségek egyesülete (UAPR) keddi közleményében kifejti, indokolatlanul korlátozza a tervezet az információhoz való hozzáférést. Az egyesület szerint a recept nélkül kapható gyógyszerek reklámozása jelenleg jól szabályozott, és nem indokolt a további szigorítása. Mindamellett készek együttműködni az érintett hatóságokkal abban, hogy kiküszöböljék az esetleges visszaéléseket a vény nélkül kapható tabletták, valamint a táplálékkiegészítők audiovizuális promoválásában.

Az egyesület nem vitatja el Végh Sándor szenátor és a támogatók jószándékát, hogy megvédjék a lakosság egészségét és elejét vegyék a visszaéléseknek, de azzal, hogy túlszabályozták a recept nélkül kapható gyógyszerek népszerűsítését, aránytalanul korlátozták az információhoz való hozzáférést. A fogyasztóknak ugyanis joguk van tudomást szerezni az említett termékekről és a gyógyszertárak kínálatáról, akárcsak a vényre kapott gyógyszerekről. Az UAPR szintén arra kéri Klaus Johannis államfőt, hogy küldje vissza a parlamentbe a tervezetet.

Hatalmas jövedelemtől esne el a média

Ha a tervezetet elfogadnák és kitiltanák a gyógyszerreklámokat a médiából, a sajtó hatalmas reklámpénzektől esne el. Romániában 2014-ben a Zenith Romania Advertising Expenditure Forecast jelentése szerint a gyógyszergyártók fektettek be legtöbbet a reklámokba, a teljes hirdetéspiac 13 százalékát a gyártók megrendelései tették ki. Egy tavalyi felmérés szerint a gyógyszeripar évi 300 millió eurót költ hirdetésekre Romániában, ennek csaknem kétharmadát tévéreklámra.

Végh Sándor szenátor korábban a Maszolnak elmondta: a tervezet elfogadásával járó reklámpénz-kiesés az egészségbiztosítási rendszerben fog többletként megjelenni, hiszen meggyőződése szerint csökkeni fognak a kiadások, amennyiben a társadalom csak orvosi javaslatra szed gyógyszereket.








EZT OLVASTA MÁR?

X