Sok román autós járt át idén tankolni Magyarországra


-A A+

A határtól számított negyven kilométeren belül a magyarországi benzinforgalom 20 százalékkal, a gázolajé pedig mintegy 30 százalékkal emelkedett az idei első tíz hónapban az egy évvel korábbi azonos időszakhoz képest – tájékoztatta a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) sajtófőnöke a Magyar Időket.

Suller Attila szerint a legnagyobb forgalomnövekedést a szlovén és a román határ mellett jegyezték fel, amit visszatükröz, hogy több mint 100 igény érkezett a gázolaj jövedéki adójának visszatérítésére, a visszautalt csaknem 80 millió forint nagyobb része romániai gazdálkodókhoz került.

Elmondta továbbá, hogy az idei január-októberi időszakban összességében 5 százalékkal, 60 millió literrel több benzin fogyott Magyarországon, mint tavaly, gázolajból pedig 10 százalékkal, 250 millió literrel többet értékesítettek.

A nagyobb üzemanyag-fogyasztás becsült forgalmi és jövedékiadó-vonzata októberben 95 milliárd forintra tehető, amely több mint egymilliárd forinttal magasabb összeg a tavaly októberinél – írta a lap.








EZT OLVASTA MÁR?

X