Előrejelzés: idén is a székely megyékben lesznek a legkisebbek bérek


-A A+

A két székely megyében lesz a legalacsonyabb a nettó átlagfizetés 2016-ban, a bukaresti átlagbér ennek a dupláját is meghaladja majd – közölte az Országos Prognózis Hivatal.

Az intézet előrejelzése szerint idén Kovászna és Hargita megyében lesznek a legkisebbek a nettó fizetések,  átlagban 1 389 lej, illetve 1 317 lej. Ennek kétszeresét keresik Bukarestben, a fővárosban ugyanis várhatóan 2 813 lej lesz a nettó átlagbér.

A legnagyobb fizetések rangsorában a fővárost Ilfov megye követi, ahol nettó 2 363 lejjel számolnak a szakértők, ami 7 százalékkal több a 2015-ös adatnál. Harmadik helyen Kolozsvár áll 2 166 lejes átlagbérrel, ami 7,8 százalékkal több a tavalyi adatnál, majd Temes következik 2 136 lejjel (7,5 százalékos emelkedés). A kétezer lejes határt még Argeș éri el, 2 050 lejjel.

Az erdélyi megyék adatai az alábbi grafikán is megtekinthetőek.

 

Az előzetes becslésben az erdélyi megyék nem szerepelnek jól, a székely megyék pedig a lista végén kullognak. A legkevesebbet keresnek idén a Bihar (1 490 lej), a Beszterce-Naszód (1 472 lej), a Neamț (1456 lej),  valamint a Kovászna és Hargita megyei (1 398 és 1 317 lej) munkavállalók.

Az előrejelzések szerint a bukarestiek találnak a legkönnyebben állást, a fővárosban a munkaképes lakosság 78 százalékának van munkahelye. Ezt követi Brassó 67, valamint Szeben és Ilfov, az utóbbi két megyében 66 százalékos a foglalkoztatottság. A gazdaságilag aktív személyek közül a legkevesebben Teleormanban dolgoznak (32,6 százalék), majd Botoşani (34,3), Vaslui (34,6), Giurgiu (35,4) és Vrancea (36,3) következik. Kovászna és Hargita megyében a munkaképes lakosság 55,78, valamint  46,6 százaléka dolgozik.








EZT OLVASTA MÁR?

X