Tavaly 20 százalékkal nőtt az új gépkocsik eladása


-A A+

Az új gépkocsik eladása tavaly 20 százalékkal nőtt , ugyanakkor a gépkocsigyártás 1,1 százalékkal esett vissza az előző évhez képest.

A hazai autógyártók és -importőrök egyesülete (APIA) szerdai közlése szerint tavaly 120 591 új gépkocsit adtak el az országban, ami 20,2 százalékos növekedésnek felel meg 2014-hez mérten. Az eladott járművek 81 százalékát személygépkocsik tették ki, ami 18,7 százalékos bővülésnek felel meg. A személygépkocsik 74 százalékát jogi személyek vásárolták meg.

A tavalyi adatok szerint továbbra is a Dacia a piacvezető mintegy 35 százalékos részesedéssel, második helyen a német Volkswagen áll 10 százalékkal, a harmadik a Skoda, amely 9 százalékot hasított ki magának a piacból.

Romániában tavaly 387 177 gépkocsit gyártottak, 1,1 százalékkal kevesebbet, mint az előző évben. Ennek nagy részét, több mint 339 ezret a francia Renault tulajdonában lévő Dacia gyártott, csaknem 48 ezret az amerikai Ford. 

Az APIA elemzése szerint 2007-hez, Románia EU-csatlakozásának évéhez mérten a romániai autógyártás 60 százalékkal nőtt, akkor ugyanis 241 712 járművet állítottak elő. A járműexport is csökkent 2,5 százalékkal 2015-ben, miután 355 297 autót értékesítettek külföldön.

Tavaly év végén az országban 6,6 millió gépkocsi volt forgalomban, ami 5,2 százalékos növekedést jelent az előző évhez képest. Ebből 1,9 millió autó Bukarestben van nyilvántartva.







EZT OLVASTA MÁR?

X