Degeszre kereste magát a Facebook tavaly


-A A+

Jól keresett a Facebook 2015-ben: az év utolsó negyedében is növelni tudta profitját a közösségi háló.

A bevétel 17,93 milliárd dollár volt, ez 44 százalékkal több, mint amennyit 2014-ben jegyeztek. A portált 17 százalékkal több felhasználó kereste fel naponta, mint egy évvel korábban, ez 1,04 milliárd embert jelent – akik közül 934 millió az okostelefonos felületet (is) használja.

 


 

Mark Zuckerberg, a Facebook alapítója azt nyilatkozta, 2015 nagyszerű év volt számukra, a jövőben is a közösség szolgálatába fektetnek be, a vállalat építésébe és a világ összekapcsolásába.

Míg a Facebooknak korábban nehézségei voltak a mobilappok világában, mára piacvezetővé vált, és minden egyes felhasználó után jól profitál egyrészt a célzott reklámjaival, másrészt a letöltésre kínált más applikációkkal – írja a The Verge.

Címlapi illusztrációnk forrása: turner.com








EZT OLVASTA MÁR?

X