Módosítaná az adótörvénykönyvet a Bihar megyei RMDSZ


-A A+

Közel tízezer aláírással is támogatott tervezettel módosítaná az adótörvénykönyvet az RMDSZ Bihar megyei szervezete. Ezt Szabó Ödön ügyvezető elnök jelentette be csütörtökön, a Bihar megyei RMDSZ-es polgármesterekkel közös sajtójékoztatóján.

A parlamenti képviselő elmondta, módosítási javaslataikat hétfőn juttatják el Dacian Cioloş miniszterelnöknek, jövő héten pedig elkészítik és benyújtják az erről szóló törvénytervezetet is. A Bihar megyei városok képviseletében Török László nagyszalontai, a községek képviseletében Nagy Miklós szalárdi polgármester emelt szót a kezdeményezés mellett.

Az RMDSZ szeretné érvényteleníteni azt az előírást, amely a mezőgazdasági területekből 400 négyzetmétert automatikusan udvarnak minősít, s annak megfelelően adóztat. Szabó Ödön megjegyezte: kevesen vannak azok, akik például udvarukat mezőgazdasági területnek nyilvánították, ezt azonban lehet ellenőrizni, mert méltánytalan, ha valaki a kertje után fizet nagyobb adót, csak azért, mert az automatikusan udvarnak minősítik. „A bicikli nem Mercedes, hiába nevezik át annak” - mondta a képviselő.

Az adófizetéssel járó bürökrációt is csökkentenék, jelenleg ugyanis az épület-tulajdonosoknak olyan adatokat kell összegyűjteniük, amelyeket más a pénzügyi hatóságok könnyen megkaphatnának. Kérik továbbá, hogy az adómentességeket ne a következő naptári évtől hagyhassák jóvá az önkormányzatok, hanem akkor, mikor az adófizető rászorul, hiszen ha valaki szükséghelyzetbe kerül, akkor van szüksége a könnyítésre, nem pedig egy évvel később.

 








EZT OLVASTA MÁR?

X