Vége lehet Magyarországon a vasárnapi zárvatartásnak


-A A+

A kormány inkább visszaállítaná a boltok vasárnapi nyitva tartását, minthogy szembenézzen egy esetleges népszavazás politikai következményeivel - írja a csütörtöki Népszabadság alapján a napi.hu.

A lap piaci forrásokból úgy tudja, hogy a Miniszterelnökség már puhatolózik a kiskereskedelmi láncoknál a vasárnapi nyitva tartás visszaállításáról. A kormányoldalon ugyanis biztosra veszik, hogy a Kúria nem fogja helyben hagyni a Nemzeti Választási Bizottság határozatát, amely hitelesítette Erdősi Lászlóné kérdését. Ezzel szemben az sem biztos, hogy Nyakó istván kérdése lesz érvényes, ugyanakkor a kormány inkább elébe menne a dolgoknak. Kormánypárti politikusok szerint kisebb presztízsveszteség lenne a törvény módosítása, mintha az MSZP megkezdhetné a 200 ezer aláírás összegyűjtését. A boltzár ellenzői egyértelmű többségben vannak ugyanis Magyarországon.

Sok kiskereskedelmi egység jól járt a törvénnyel, ugyanis mialatt a forgalmat át tudták terelni más napokra, megspórolják a vasárnapi bárpótlékot. Vámos György, az Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkára szerint ugyanakkor egészen más helyzet van most, mint egy évvel korábban. Az elmúlt időszakban ugyanis a korábbinál is súlyosabbá vált a munkaerőhiány, így nehéz lesz embert találni a hosszabb nyitva tartáshoz, ráadásul a bérek is megemelkedtek.








EZT OLVASTA MÁR?

X