Ilyen lesz az új Dacia Duster


-A A+

Dögös – ezzel jellemezhető az új Dacia Duster. A Renault gyártotta népszerű román SUV 2017-es kiadásának néhány fotóját a német Auto Bild TV tette közzé egy kisfilmben.

Bár a koncepción alapvető módosítások lesznek, a gyártó megkezdi az átállás a Renault-Nissan szabvány CMF-nek nevezett moduláris platformjára. A Dacia ezzel 13 év után lecseréli azt a padlólemezt, amire eddig a Logant, Sanderot és Dustert alapozta.  

A következő generációs Duster 18 centiméterrel lesz hosszabb a jelenleginél, elérve így a 4,5 métert. Így már egy harmadik üléssor is elfér benne, amivel eddig csak a Lodgy és Dokker rendelkezett – utóbbiak azonban kevésbé lettek népszerűek így vélhetően emiatt építik át így a terepjárót.

A motorválasztékban nem vérható változás, továbbra is 1,2 literes benzines és az 1,5 literes dízelből lehet majd választani – ezek az elsőkerék- vagy pedig az összkerék meghajtással kombinálhatóak.

 








EZT OLVASTA MÁR?

X