Tarolnak a gyorséttermek Romániában


-A A+

Egy McDonald’s és egy KFC étterem itthoni bevétele duplája a világátlagnak, előbbiben éves szinten 1,6, utóbbiban 1,1 millió eurót költenek el a vendégek.

Évente hozzávetőleg 1,4 milliárd lejt, több mint 300 millió eurót hagyunk gyorsétkezdékben, derül ki az Euromonitor piackutató cég által készített tanulmányból. Az országban jelenleg 1300-nál is több shaormás és gyorsétterem működik. A piacvezető egyértelműen a McDonald’s, amely 67 éttermet működtet Romániában, ezek közül 32-t Bukarestben.

A világ egyik legismertebb márkája alatt működő fast-food lánc évek óta támadások kereszttüzében áll termékeinek állítólagos egészségtelen volta miatt, ám ez hidegen hagyja a hazai fogyasztókat, akik tavaly átlagban 1,62 millió eurót költöttek el minden egyes romániai McDonald’s-ban. A vállalat adatai szerint ez duplája a világátlagnak, ugyanis globális szinten egy étterem átlagos éves bevétele mindössze 800 ezer euró. A gyorsételekre idehaza kiadott pénznek tavaly az egyharmada vándorolt a McDonald’s kasszájába.

Hasonló népszerűségnek örvend Romániában a csirkehúsra specializálódott KFC. Az ország 58 KFC éttermének átlagos bevétele 1,1 millió euró volt 2015-ben, ami szinte duplája a 600 ezer eurós világátlagnak. A harmadik legnagyobb piaci szereplő, a szintén amerikai Subway ellenben örvend ekkora népszerűségnek. A franchise rendszerben üzemelő 27 hazai Subway étteremnek az elmúlt évben átlagban 200 ezer eurót volt a nettó bevétele. Nemzetközi viszonylatban ez szerény eredmény, a globális átlag félmillió euró.

Szakemberek szerint ez annak a következménye, hogy a Subway Romániában jóval kevésbé ismert, mint két fő versenytársa. A McDonald’s és a KFC a 90-es évek közepén jelent meg a hazai piacon, míg a Subway négy évvel ezelőtt nyitotta meg első éttermét.

A gyorséttermek törzsközönségét a fiatalok teszik ki. A McDonald’s és a KFC éttermekben 10-15 lejből lehet megebédelni, ami valamivel drágább, mint egy no-name önkiszolgáló étterem napi menüje, ám olcsóbb, mint egy átlagos kolozsvári, nagyváradi vagy marosvásáérhelyi étterem kosztja, s a kiszolgálás lényegesen gyorsabb.

A világ legnagyobb fast-food lánca a McDonald’s, több mint 18 ezer étteremmel. Második a KFC 11 700, harmadik pedig a Subway 10 ezer gyorsétkezdével. Lóhosszal lemaradva következik a Pizza Hut, kevesebb, mint 6000 étteremmel, majd a Burger King ötezerrel. Ez utóbbi négyéves, nem túl sikeres működést követően 2012-ben kivonult Romániából.

A McDonald’s, a KFC és a Subway jelen van több erdélyi nagyvárosban. A magyarlakta megyék közül Hargitában, Kovásznában, Szatmárban és Szilágyban, bár működnek gyorsétkezdék és shaormások, a nagy nemzetközi láncok még nem jelentek meg. 

 








EZT OLVASTA MÁR?

X