Több nagy áruházlánc is felkerült az ANAF szégyenlistájára


-A A+

A nagy áruházláncok – Metro, Selgros, Auchan, Carrefour, Mega Image – összesen 36 millió euróval tartoznak az államkasszának – derül ki az adóhátralékokkal rendelkező romániai cégek nevét tartalmazó, kedden közzétett „szégyenlistából”.

A Digi24 szerdai beszámolója szerint többségük azt állítja, hogy nem tartoznak egy banival sem a nyugdíjalapnak, a munkanélküli alapnak vagy az egészségbiztosítónak, és már korábban megfellebbezték az adóhatóságnál nyilvántartott hátralékok behajtását.

Szerdai közleménye szerint az Auchan Romania azért került fel a listára, mert a Real áruházlánc megvásárlásakor „örökölt” egy 23,86 millió lejes bírságot is, amit a versenyhivatal szabott ki korábban a bekebelezett üzlethálózatra.

A franciák szerint a tartozás behajtását már korábban felfüggesztette az adóhatóság. Az Auchan fellebbezett, és még nem született jogerős bírósági döntés az ügyben. „Ezért fenntartjuk, hogy cégük nem adósa az államkasszának” – olvasható a közleményükben.








EZT OLVASTA MÁR?

X