Varga Mihály magyar nemzetgazdasági miniszterrel találkozott Borboly Csaba


-A A+

Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke és Henning László János, a Kovászna Megyei Tanács alelnöke Varga Mihály nemzetgazdasági miniszterrel tartott megbeszélést kedden Budapesten.

A találkozó során a következő témakörökben kerestek szorosabb együttműködési lehetőségeket: szakképzés, Székelyföld forrás-felhasználási kapacitásának bővítése, székely termékek népszerűsítése Magyarországon, magyarországi befektetők vonzása Székelyföldre, szorosabb együttműködés a két ország között innováció és start-up vállalkozások területén, önerő-alap működtetése kisvállalkozások számára EU-pályázatokhoz.

„A szakképzés színvonalát növelni kell, a vállalkozások elvárásaihoz hozzá kell illeszteni, újra vonzóvá kell tenni a szaktudást a fiatalok és szüleik körében. Kiemelt fontosságú a Hargita megyei fiatalok szakmai képzettségének európai színvonalra emelése, figyelemmel kísérem a Magyarországon zajló átalakulásokat a szakképzés területén, és úgy vélem, ebbe a folyamatba érdemes lenne bekapcsolni a székelyföldi magyar nyelvű szakképzést is. Ennek érdekében tavaly kezdeményeztük a Duna Régió Szakképzési Klaszter megalakítását a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatallal közösen, ennek keretében célszerűnek tartjuk a magyarországi és romániai magyar nyelvű szakképzés néhány területének összehasonlítását és egy olyan módszer kidolgozását, amely eredményeként a székelyföldi diákok tudásszintje növelhető. Hasonlóan fontos a vállalkozói képzés a szakiskolákban, a klaszter keretében ez is megoldható lenne” – osztotta meg a megyeelnök a véleményét szakképzés témában.

Továbbá egyeztettek Székelyföld forrás-felhasználási kapacitásának bővítéséről is. A megyeelnök szerint a székelyföldi önkormányzatok és vállalkozások nagyobb összegű EU-s forrást tudnának hatékonyan felhasználni, mint amennyit az elmúlt időszakban, egy garanciaalap sokat segíthetne ezen a helyzeten. Szó esett arról is, hogy szorosabb kellene legyen az együttműködés Magyarországgal az innováció és a start-up vállalkozások területén, mivel Székelyföld innovációs potenciálja egyike a legkevésbé kiaknázott területeknek, a fejlődés érdekében nemrég egy EU-s finanszírozású  projekt keretében megépítettek egy korszerű inkubátorházat Székelyudvarhelyen, beindítását pedig a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal segítségével tervezik. Továbbá a beszélgetés témái közt szerepelt a székely termékek népszerűsítése magyarországi rendezvényeken, magyar befektetők vonzása Székelyföldre, valamint önerő-alap működtetése magyar bankon keresztül EU-pályázatokhoz kisvállalkozások számára.

A megyeelnök néhány héttel korábban Budapesten a II. Székely Fesztiválon találkozott a nemzetgazdasági miniszterrel, itt tett említést a Kárpát-medencei szakképzés területén EU-s források bevonásával megteremthető együttműködési lehetőségekről Varga Mihály miniszternek, illetve néhány gazdaságfejlesztési témakörről is egyeztettek. A kedden tartott megbeszélés ennek volt a folytatása, mindkét esemény célja a Hargita megyei értékek és érdekek képviselete belföldi és nemzetközi szinten, a térség minél szélesebb körben való népszerűsítése és gazdasági fejlesztése.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X