Háromszéki önkormányzatok is finanszírozzák a brassói reptér befejezését


-A A+

A sepsiszentgyörgyi és háromszéki önkormányzatok több millió euróval támogatják a brassói repülőtér befejezésének költségeit.

Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármester csütörtöki sajtótájékoztatón jelentette be, hogy mindkét önkormányzat szándéknyilatkozatot fogadott el arról, hogy a következő három évben három-három millió euróval támogatják a Brassó melletti Vidombákon épülő repülőtér befejezését.

Antal Árpád elmondta, azzal a kikötéssel járulnak hozzá a szomszédos megye légikikötőjének munkálataihoz, hogy egyrészt a pénzt kizárólag a létesítmény befejezésére költhetik, másrészt a majdani repülőtéren román, magyar, angol és német nyelvű feliratok is lesznek.

A sepsiszentgyörgyi polgármester hozzátette, a háromszéki megyeszékhelytől alig félórás autóútra fekvő majdani repülőtérnek csak az előnyeit élvezheti a lakosság, a kellemetlenségeit nem, hiszen a Vidombákról felszálló járatok 85 százaléka Nyugat-Európa fele tart, így azok nem haladnak el Sepsiszentgyörgy fölött. Elmondta: a háromszéki gazdaság, a turizmus és kultúra fejlődése szempontjából rendkívül fontos lenne a vidombáki légikikötő.

Antal Árpád rámutatott, hogy a Brassó megyei önkormányzat már 25 millió eurót költött a repülőtérre, tavalyelőtt átadták a kifutópályát, a beruházás összértéke várhatóan 70 millió euróra rúg. A két évvel ezelőtt leállított munkálatok folytatását azonban egyelőre akadályozza, hogy nem rendezték a majdani reptérhez szükséges 200 hektáros terület tulajdonjogát.

A parlament ugyan tavaly elfogadott egy törvényt, amellyel a terület a Krumpli és Cukorrépa Országos Intézet kezeléséből átkerül a Brassó megyei tanácshoz, viszont a törvényben tévesen szerepel a terület kataszteri száma. Mivel nincs lehetőség kormányhatározattal kijavítani a tévedést, a törvényt ismét meg kell szavaznia a parlamentnek – emlékeztetett az elöljáró.

A brassói repülőtér ügye a politikai csatározások miatt már kezdetektől fennakadásokkal épül. Bukarest például arra hivatkozva ellenezte, hogy elérhető – néhány száz kilométeres -  közelségben működnek már a bukaresti, szebeni és marosvásárhelyi repülőterek.








EZT OLVASTA MÁR?

X