A Volkswagen csoport villanyautó-akkumulátor gyárat építhet
Elektromos autókhoz való akkumulátorokat gyártó nagyszabású üzemet építhet a Volkswagen csoport (VW) - jelentette pénteken a Handelsblatt című német üzleti lap.
A német gépjárműgyártó csoport akár tízmilliárd eurót is fordíthat a beruházásra, amelynek célja az önállóság megteremtése, vagyis a függőség megszüntetése az ázsiai akkumulátor-beszállítóktól.
A VW így az amerikai Tesla példáját követheti, amely már el is kezdte felépíteni Gigafactory nevű akkumulátor-gyárát, amely 4-5 milliárd dollárba kerülhet és 2018-ban kezdheti el a termelést.
A Handelsblatt szerint a VW vezetése egyelőre mérlegeli a lehetőségeket, így még az is nyitott kérdés, hogy az üzemet Németországba, Kelet-Európába vagy Ázsiába telepítsék-e.
A VW német munkavállalóinak érdekképviselete és Alsó-Szászország tartomány - a VW egyik fő részvényese - amellett kardoskodik, hogy Németországban épüljön fel a gyár. Arra hivatkoznak, hogy az elektromos meghajtású kocsik gyártásához a belsőégésű motorral működő autókhoz képest a kevesebb alkatrész miatt kevesebb munkaerőre van szükség, így a villanyautók előretörése munkahelyeket fenyeget, és ezt a folyamatot valamennyire ellensúlyozni lehet az akkumulátorgyártás fejlesztésével.
A dízelbotrány megtette hatását
Az első terveket június közepén mutatja be a felügyelőbizottságnak Matthias Müller vezérigazgató, aki a dízelbotrány után új irányba akarja fordítani a cégcsoportot. A fő célok közé tartozik az elektromos és hibrid meghajtású modellek kínálatának bővítése, a VW részarányának növelése a villanyautók piacán.
A társaság tavaly 67 ezer villanyautót értékesített, a többség hibrid - benzinmotorral is felszerelt - kocsi volt. Ezt a számot 2025-re egymillióra akarják növelni.
A csoporthoz tartozik az Audi, a Bentley, a Bugatti, a Ducati, a Lamborghini, a Man, a Porsche, a Scania, a Seat, a Skoda, a Volkswagen és a Volkswagen haszonjárművek márka.
A német kormány május közepén elfogadta és a törvényhozás elé terjesztette a villanyautó-vásárlás ösztönzését szolgáló javaslatát, amely szerint elektromos autókra 4 ezer eurós, a plug-in hibridekre 3 ezer eurós árkedvezmény jár. Az állam és a gyártók által fele-fele arányban finanszírozott programmal az elektromos autók aránya a remények szerint elérheti a mintegy 500 ezer autót jelentő 1 százalékos "kritikus tömeget", aminek révén állami segítség nélkül folytatódhat az elektromobilitás terjedése. A mintegy 600 millió eurós program mellett állami pénzből 300 millió eurót fordítanak a töltőinfrastruktúra fejlesztésére, ez várhatóan 15 ezer töltőállomás, köztük 5 ezer gyorstöltő berendezés telepítésére lesz elég.
Sigmar Gabriel alkancellár, gazdasági miniszter a program április végén tartott bemutatóján hangsúlyozta: az állami ösztönzés hozzásegít ahhoz, hogy "tömegcikké" váljék az elektromos autó, a német cégek az élre kerüljenek a harmadik és negyedik generációs akkumulátorok fejlesztésében és visszahozzák a Távol-Keletre áttelepített termelést Németországba.
- 33160 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 33162 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 33162 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 33163 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 33165 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 33165 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni