Háromszék: átadták a tizenhétezredik közösségi kártyát
A Háromszéki Közösségi Alapítvány (HKA) kedden átadta a tizenhétezredik közösségi kártyát, amelynek használóját, Ferencz Noémit a Bertis üzletlánc egy kosár élelmiszerrel is megajándékozta.
A közösségi kártya használata révén Sepsiszentgyörgyön 15 üzletben, vendéglőben, patikában, építkezési anyag lerakatban, a vásárlót 1 és 10 százalék közti kedvezményt kap az árú vagy szolgáltatás értékéből, és a cég ugyanekkora összeget befizet a közösségi alapba.
Furus Levente, a Háromszéki Közösségi Alapítvány irodavezetője rámutatott, hogy 9175 személy naponta vásárol a közösségi kártyával, és 12 ezerre tehető azok száma, akik havonta legalább egyszer használják a kártyát. Az alapítvány felmérése szerint 24 százalékkal több a nő, mint a férfi vásárló, és a közösségi kártya felhasználók száma folyamatosan emelkedik.
Tavaly decemberben adták át a nyolcezredik kártyát, most pedig a tizenhétezrediket, ugyanakkor a kártyahasználat is folyamatos, és az elköltött összeg emelkedik, ami azt mutatja, hogy a kedvezményt biztosító közösségi kártyával sikerült fidelizálni a vásárlóközönséget.
Furus Levente szerint egy vásárláskor átlag 1 lejnyi összeg került a közösségi alapba, és természetesen ugyanakkora összeget spórol a vásárló is. Novemberben összesen 13.884 lej gyűlt a közösségi kártyák használatából. Legtöbben a Bertis és a Merkúr üzletekben használták a közösségi kártyát. A Háromszéki Közösségi Alapítvány kuratóriumának döntése érelmében folyamatban van a május-augusztus periódusban összegyűlt 51.195 lejes összeg felhasználása közösségi célokra.
Ennek egy részét, 16 ezer lejt kültéri fitnesz gépek vásárlására fordítottak. Tavallyal egy mozgás parkot alakítanak ki a fitneszgépekből, de pingpongasztalokat is elhelyeznek a közterekre. Emellett ösztöndíjat kap két jó képességű, de szerény anyagi lehetőségekkel rendelkező diák.
- 35397 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 35399 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 35400 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 35401 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 35402 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 35403 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni