Hátrahagyott bútorokat újít fel egy marosvásárhelyi csapat. Ha találnak egy széket, egy konyhabútort, egy asztalt, nem hagyják magára: rögtön kijavítják, újraképzelik, lefestik, és új formájában eladják. A Vinterio Furniture működési elvéről, a bútorok újravarázslásának világáról, a kis csapatról Bardosán Sheila Tímea ötletgazdát kérdeztük.

Mit kínál ez a vállalkozás?

A nagyszülőktől örökölt székek, komódok vagy a padláson évek óta porosodó kisbútorok nagyszerű lehetőségeket rejtenek. Itt nem értékes stílbútorokra kell gondolni, mert ezeket szakavatott bútorrestaurátorok gondjaira kell bíznunk, hanem a "kiutált vacakként" elkönyvelt darabokra. Közvetlen környezetünkben akadhat számos olyan tisztességes mestermunkával előállított bútordarab, amely ütött-kopott, rozoga, vagy már átélt néhány fiatalítási próbálkozást, s ez mára már szalonképtelenné tette, de régies jellege még ma is vonzó. Megmenthetők azonban, ha lehántjuk róluk elődeink jó szándékú ténykedésének a nyomait és egy új értéket adunk ezeknek a daraboknak. Ez lenne a mi kínálatunk: egyedi  kézműves design bútorok, recycling és upcycling kiegészítők. Amire nincs szükség, vagy nem használnak már – új funkciót, kinézetet, életet adunk, amitől újra hasznossá válik, vagy kreatív formában része lesz, marad a környezetünknek. Az ötlettől a kivitelezésig szinte minden formában jelen vagyunk.

Kik alkotják a csapatot?

Négyen tevékenykedünk. Van turisztikai bloggerünk, dizájnerünk, jogászunk, képzőművészünk, egyszóval elég színes a társaság. Én mint "ötletgazda" 3 éve foglalkozom a bútorok felújításával. Tavaly nyáron egy kedves barátnőm, Takács Adrienn megkért, hogy segítsek neki egy komód felújításában. Ahogy szerveztük a hétvégi programot, csatlakozott még két közös barátnő – Radu Tímea és Püspöki Adél –, kiderült, hogy nekik is van porosodó, úgymond "tüzifának való" bútorcsodájuk a padláson. Este, mikor egy-egy pohár bor mellett gyönyörködtünk a száradó bútrainkban, elkezdtünk ötletelni, hogy ki milyen értéket adhatna hozzá egy ilyen vállalkozáshoz. Ekkor döbbentünk rá, hogy a bútorfestés lehet végtelenül egyszerű és szórakoztató foglalatosság is egyben, főleg csapatban. Jelenleg egy prezentációs weboldalon dolgozunk, de természetesen vannak egyéni projektjeink is. Úgy érzem, mindenki megtalálja benne a saját stílusát, kreativitásra sarkalljuk egymást egy-egy ötlet kivitelezéséhez.

Igyekszünk szembemenni a tömeggyártással, és újra előtérbe helyezni a kézzel készített bútorok szeretetét. Hiszünk abban, hogy az antik és vintage bútorok egy új esztétikai esélyt adnak a mai, modern enteriőrök sikeréhez. A továbbhasznosítás ezen formájával az adott tárgynak egy hozzáadott/megnövekedett értéke lesz, mely szerintem napjainkban nagyon fontos szempont a tárgy - és téralkotásban. 

Miért épp ezzel kezdtél el foglalkozni, milyen példa, hatás, tanács segített ebben?

Azt hiszem ez elég összetett történet. Középiskolai tanulmányaimat a marosvásárhelyi Művészeti Líceumban végeztem, képzőművészet szakirányon. Akkoriban még a divattervezés mozgatott meg a leginkább. Minden nyári vakáció kézműves, népi bútorfestő-hagyományörző, valamint kreatív készségfejlesztő táborokkal telt, hol résztvevőként, hol szerzevőként. Később fotó és filmművészet szakon tanultam tovább. Gyerekkorom óta a vizuális művészetek mentén egy olyan közegben nőttem fel, ahol fontos volt az esztétikum és egyedi  környezet megléte, ebből kifolyólag  mindig is gyűlöltem az egyenruhákat és a tömegízlés minden formáját. Úgy gondolom, hogy ez a tevékenység - az újrahasznosított és újragondolt bútorok komponálása - apró puzzle darabkákból tevődik össze bennem. Hiszen minden ponton találkozik az értékrendemmel: kicsit hasznos, kicsit szép, kicsit egyedi, stalán kicsit divatos is a "do it yourself".

Honnan szerzitek be a bútorokat, mi alapján válogattok? Van például alsó határ, például háromlábú szék, amihez már nem keresnétek egy negyediket?

Mindenhonnan. Bolhapiactól kezdve, barátokon, ismerősökön át a "kemence torkáig". Több alkalommal padlásokról, vidéki istállókból. Hogy van-e  határ vagy recept egy sikeres felújításra, azt nem tudom. Viszont mindig szem előtt tartjuk, hogy mitől lehet szép a kiválasztott darab, mi az, aminek egy új szín, funkció, anyag új életet adhat. Előfordulhat ugyanis, hogy egy retró karosszéknek izgalmas a formája, de a fa már megkopott, a kárpit meg divatjamúlt. Egy csiszolópapír, ápoló méhviasz és egy szép textília csodákat művelhet.

Hogyan dől el, hogy milyen új külcsínt kap a bútor? Befolyásolnak trendek, vásárlók ötletei, esetleg megegyeztek abban, hogy mi legyen végül?

Esetenként változó. Előfordul, hogy a megrendelőnek már konkrét elképzelése van, de az esetek többségében tőlünk várják a legmegfelelőbb tanácsot, ami egy plusz bizalom faktor. Azt hiszem, ez a legnagyobb sikerélményem, hogy szinte mindent rám mernek bízni és adnak a véleményemre. Mindenhonnan csipegetek, inspirálódok, szeretem megtalálni a megrendelő és a saját stílusom között az átmenetet.

Merre tovább?

Ötlet mindig van természetesen, de nem az anyagi haszon miatt vágtunk bele. Számomra a siker nem pénzben és négyzetméterben mérhető, hanem élményekben és hozzáadott értékekben.  Az is előfordult már, hogy ismeretlen személyek szólítottak le az utcán vagy egy konferencián, hogy milyen jó amit csinálunk, és nekik is megvan a nagyi régi hintaszék, milyen jó lenne újragondolni azt. Vagy rég nem látott ismerősök küldik a fotókat a Vinterio hatására felújított bútorokról. Azt hiszem, a siker ebben mérhető, hogy mennyire inspirálunk másokat hasonló tevékenységre, az újrahasznosítás iránti igényt miként tudjunk még vonzóbbá tenni.  És azt hiszem, jó úton járunk...