Elindította budapesti járatát a Bulgaria Air


-A A+

Elindította Szófia és Budapest között közvetlen járatát a Bulgaria Air, ezzel újra közvetlen összeköttetést teremtve a két főváros között.

A Budapest Airport MTI-hez eljuttatott közleménye szerint a 108 személyes Embraer 190 típusú gépek mostantól hétfőn, szerdán, csütörtökön és vasárnap járnak majd Budapest és Szófia között.     A repülőtér üzemeltetőjének kutatása szerint Budapest és Szófia között jelentős az indirekt forgalom, vagyis azoknak az utasoknak a száma, akik közvetlen légi kapcsolat híján átszállással utaznak a két főváros között. A Bulgaria Air heti négy közvetlen járata jelentősen javít a két régió közötti összeköttetésen, ráadásul a bolgár nemzeti légitársaság szófiai átszállással számos más célállomást kínál a Közel-Kelet, Oroszország és Afrika felé. Ezt hangsúlyozta a járat budapesti köszöntése alkalmából Bogáts Balázs járatfejlesztési igazgató is, mint mondta, a Bulgaria Air létező piaci igényt szolgál ki.     A Budapest és Szófia közötti légiútvonalon a Bulgaria Air 2013-ban már közlekedtetett járatokat. A téli szezonban a Bulgaria Air mellett a Wizz Air is repülni fog a két város között. 








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X