Folytatódhat a Torda-Szászsebes autópálya két szakaszának építése


-A A+

Folytatódhat a Torda és Szászsebes településeket összekötő autópálya két szakaszának építése, miután a közlekedési miniszter aláírta az ehhez szükséges miniszteri rendeletet.

Cătălin Drulă, a miniszterelnök infrastrukturális ügyekért felelős tanácsadója közösségi oldalon jelentette be, hogy elkezdődhet a 26 kilométer hosszúságú szakaszokon az építkezés. 

Az összesen 70 kilométeres Torda-Szászsebes autópálya az észak-erdélyi autópálya részét képező Gyalu és Aranyosgyéres közötti A3-as jelzésű autópályát köti össze a IV. európai közlekedési folyosó nyomvonalán haladó dél-erdélyi autópályával. A Torda-Szászsebes közötti autópálya összeköttetést teremt majd Kolozsvár, valamint a dél-erdélyi Nagyszeben és Déva város között.

Az út megépítését 2013-ban határozta el a kormány, és 2017-re tervezik átadni a forgalomnak. Drulă szerint három szakaszra már van építkezési engedély, és néhány nap múlva kibocsátják a negyedikét is, így gőzerővel folytatódhat az építkezés.

Drulă emlékeztetett arra, hogy az út építése már az engedélyek kibocsátása előtt elkezdődött. A kibocsátási eljárás végül elhúzódott, így az év elején felfüggesztették a munkálatokat. Most erről a holtpontról sikerült kimozdulni - magyarázta.








EZT OLVASTA MÁR?

X